Napi friss

Nem kímélik egymást az Ázsia Expressz új párosai

Finoman szólva sem irigylésre méltó az összhang a párosok tagjai között.

Nem várt fordulattal folytatódott a kalandreality, ugyanis mindkét eddig kiesett páros visszatérhetett a műsorba. De kiesett párokat felcseréltek, így Völgyi Zsuzsinak Kecskés Enikő oldalán indult újra a verseny, Kunovics Katinka pedig Kafi Rea Milla társa lett. Ha ez még nem lenne elég, mindkettőjüknek nehezített pályán kell végig csinálni a következő szakaszokat. „Mind a két páros azért küzd, hogy ennek a szakasznak a végén visszanyerhessék a saját, eredeti párjaikat. Ha bármelyikük búcsúzik, ott nincs visszaút, tehát az ideiglenesen megalkotott párosnak kell folytatni a versenyt. Ha mindketten versenyben maradnak, akkor pedig visszakaphatják az eredeti társaikat. Mivel egyszer már kiestek, természetesen nehezített pályán mozognak majd, ebben a szakaszban nehezebb feladatokat, küldetéseket kell megoldaniuk – ismertette a szabályokat Ördög Nóra.

De aligha a nehezebb küldetések okozzák majd számukra a legnagyobb fejtörést, hiszen az újonnan összeállított duók között nem éppen harmonikus az együttműködés. Az egyik feladat teljesítése során Völgyi Zsuzsinak Kecskés Enikő vehemenciájával és túlbuzgóságával akadt problémája. „Ő azért még olyan, mint egy kiscsikó. A kiscsikóknak pedig kell egy gazda, aki egy kicsit visszafogja a gyeplőt. Rászól, hogy ne ugrálj annyit, ne pörögd túl” – mondta a Romantic énekesnője. De Kafi és Katinka felett is gyülekeznek a viharfelhők. A modell szerint az énekesnő nem vette ki a részét kellőképpen a stoppolásból. „Én futok az autók után, a piros lámpánál megkérdezem még egyszer. De Katinka nem akart futni, és mindenki csak elhúzott mellettünk. Nagyon kivoltam” – fakadt ki Kafi. „Egyelőre hagyom őt érvényesülni, mert még nem ismerjük egymást Kafival. Aztán majd ha nagyon nagy gáz lesz, átveszem az irányítást” – vélekedett Katinka az első együtt töltött nap után.

Kiemelt képek: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!