Napi friss

Vastag Csabának kis híján az életébe került az italozás – „Azt mondta az orvos a sürgősségin, ha most hazamegyek, akkor nagyjából vége is van…”

A népszerű énekes úgy véli, sokáig az alkoholfüggőség határán táncolt, ma már csak alkalmanként nyúl a pohár után.

Vastag Csaba élete a 2010-es X-Faktorral változott meg örökre. Az ismeretlenségből egy csapásra az ország egyik legkedveltebb előadójává vált. Ezekben az években valóságos rocksztárként élte az életét, és az alkoholmámor töltötte ki mindennapjait. „Valahogy azt éreztem, hogy engem ivásra gyártottak, úgy ittam, mint nagyjából senki. Volt, hogy nagyon nehéz volt abbahagyni, de én sosem azért ittam, hogy ne legyen rossz. Ha csak azért iszol, hogy jó legyen – elmész a haverjaiddal a városba, vagy focimeccset nézel –, akkor az egy megszokásból történő alkoholabúzus. De ha azért kell innod, hogy ne legyen rossz, az már egy menekülést feltételez, ez már arra mutat, hogy ebből függőség is lehet – magyarázta Csaba a Frizbi TV legutóbbi adásában.

Mint mondta, ő már az alkoholizmus határán volt, ugyanis többször megtörtént, hogy az átmulatott éjszakák az egészségét is veszélybe sodorták. „Sokszor voltam a pia miatt kórházban. Elvonóra is elmentem, magamtól. Annyira profi voltam, hogy pontosan tudtam milyen ionok, sók és infúziók kellenek ilyenkor. Nagyon ki vagyok művelve ezekből, pontosan tudtam, hogy mit kell beadatni ahhoz, hogy ne legyen annyira szar. Nekem ez semmiképpen nem a hóbortos másnaposságot elűző osztályon történt, hanem többnyire a sürgősségin. Volt olyan szituáció egy koncert után, hogy azt mondta az orvos, ha most elmegyek haza, akkor nagyjából vége is van, mert olyan volt az EKG-m, mint egy matyóhímzés.”

Ugyan még mindig nem tekinti teljesen lezártnak a kapcsolatát az alkohollal, de már jóval ritkábban néz a pohár fenekére. „A lehetőséget meghagytam, hogy ihassak, de meg tudom számolni, hányszor érintkeztem alkohollal az elmúlt két évben. Most volt egy Guns N’ Roses koncert az Arénában, és a feleségemnek az volt a kérése, hogy rúgjak be. Szerintem kíváncsi volt rá, hogy fogom viselni. Huszonkét pohár sörnél hagytuk abba a számolást, és semmi bajom nem volt.”

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!