Napi friss

Körtvélyessy Zsolt – Lánya áldását adta az új kapcsolatára

A színész néhai öccse feleségével jött össze.

Körtvélyessy Zsolt három évvel ezelőtt vesztette el feleségét, nem sokkal később pedig már öccsét temette. Ebben az időszakban kerültek közelebb egymáshoz testvére özvegyével, Marcsival, hiszen ugyanazon mentek keresztül, mindketten gyászoltak. Idővel elmélyült a kapcsolatuk, de érthető módon csak lassan követték egymást az események. Ma már azonban boldogan élnek együtt. Adódik persze a kérdés, mit szól mindehhez a színész lánya, Körtvélyessy Kinga? „Örülök, hogy a rám egyébként annyira jellemző hirtelen reakció helyett a szívemre hallgattam, ösztönösen éreztem, hogy ez jó lesz apának. Jó azt látni, hogy apu végre újra boldog. Még mindig nem telik el úgy nap, hogy ne hiányozna az édesanyám, és az ő párosuk, de sajnos őt már semmi nem hozhatja vissza. És én azt mondtam apunak, az életet kell választania, és nekem az egyik legfontosabb, hogy boldognak lássam az apukámat. Nem olyan régen, amikor a kórházban még a gyógyulásáért küzdött, akkor is nagyon hálás voltam, hogy már nem csak ketten vagyunk a bajban, hogy itt van nekünk Marcsi is, aki ugyanúgy aggódott édesapámért, mint én, és így osztoztunk ebben az érzésben. Ápolta, megfőzte a kedvenc ételeit, és mindennap be is vitte neki a kórházba, ráadásul remek szellemi társ, nagyon jókat tudnak beszélgetni, és tudom, hogy apukámnak ez fontos. Szeretem őket együtt látni, azt a nyugodt légkört, amibe Lilivel megérkezünk, valahányszor átmegyünk hozzájuk, jól érezzük magunkat együtt” – árulta el Kinga a Best magazinnak.

Kiemelt képek: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!