Napi friss

Trokán Péter – Őszintén elmondta, mit gondol a Szomszédok néhai rendezőjéről

A népszerű színész úgy érzi, a Horváth Ádám rendezte sorozat legalább annyit adott neki, mint amennyit elvett a karrieréből.

Trokán Péter Szelényi János, azaz az erdész karakterével írta be magát a tévétörténelembe. Ennek a szerepnek hála lett a neve ismert több millió ember számára. A Szomszédokra 24 év távlatában így emlékszik vissza. „Sokat hozott. Elsősorban azt, ami egy színésznek a legnagyobb ajándék és visszaigazolás az életben: a népszerűséget. A népszerűségben pedig az is benne van kicsit, hogy szeretik az embert, mert akit nem szeretnek, az nem népszerű. Borzasztó büszke vagyok arra, hogy a mai napig rám köszönnek az utcán – mondta a színművész a Három Igazság című műsorban. Trokán Péter már akkor jól tudta, a népszerűség nem minden. Akadtak olyan lehetőségek is, amelyektől pont a korszakos sorozatban nyújtott alakítása miatt esett el. „Elvette tőlem a filmet, mert mi a 13 év alatt be nem tettük a lábunkat a filmgyárba, mert azt mondták, hogy el van foglalva az arcunk. Azt mondták, hogy nem tudnak nekem filmszerepet adni, mert ‘te egy erdész vagy, majd ha forgatok egy filmet, ami erdészekről szól, lehet, hogy szólok’ – idézte azokat a rendezőket, akik akkoriban a karakterével azonosították.

Ennek ellenére cseppet sem bánja, hogy így alakult a karriere, hiszen volt szerencséje együtt dolgozni Horváth Ádámmal, a szappanopera néhai rendezőjével, akit páratlan szakembernek tart. „Sok mindent köszönhettünk Horváth Ádámnak, többek között, hogy azt mondta, ezeket a színészeket meg kell fizetni. Nem azért, mert gazdaggá akart tenni, hanem hogy az a munka jó hangulatú legyen. Oda mindenki úgy ment be, hogy jókedvvel dolgozott. Ma mindenhol kevés a pénz, az embernek megalázó módon ki kell kufárkodnia az olyan gázsit, ami szerintem az én munkámhoz méltó, és akkor már rosszkedvvel megyek be.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!