Napi friss

Sztárbox – Legutóbb balesetveszélyessé nyilvánították a műsort, és leálltak a forgatással

Ganxsta Zoli és Rékasi Károly küzdelme után jutottak erre a döntésre annak idején a műsorkészítők.

Tizennyolc év pihenő után újra kesztyűt húznak hazánk sztárjai, és a Sztárbox ringjében bizonyítják gyorsaságukat, ügyességüket és erejüket – az RTL műsorában ugyanis sokak örömére legálisan püfölhetik egymást kedvenc celebjeink. Noha sokan úgy vélik, hogy az ősszel induló műsorban legfeljebb béna pofozkodásnak, komolytalan cicaharcnak lehetünk szemtanúi, ám a versenyzőket, hozzáállásukat és felkészülésüket elnézve nagyon is izgalmas és profi mérkőzésekre számíthatunk. Gondoljunk csak vissza a műsor második, 2005-ös évadára, egészen konkrétan Ganxsta Zoli és Rékasi Károly mérkőzésére, amit olyan brutális, kiütéses győzelemmel nyert meg a rapper, hogy a műsorkészítők végül balesetveszélyessé nyilvánították a műsort, és felfüggesztették annak további forgatását. A rapper erről könyvében is írt.

Ganxstával ellentétben Rékasi komolyan vette a felkészülést, mégis alaposan helybenhagyták a ringben (Fotó: Archív)

„Nyugodtan állíthatjuk, sertésre híztam magam, és vágósúlyban vagyok – mondta akkoriban Ganxsta. – Rékasi Karcsi csupa izom, én csupa háj vagyok. Egyébként sohasem bokszoltam, és még nem is edzettem. Illetve az én felkészülésem, hogy éjszakánként hempergünk a haverjaimmal. Majd gyakorolok, ha kedvem lesz. Eddig még nem volt. Karcsinak nem kell félnie tőlem. Legfeljebb utána elküldöm hozzá a haverjaimat. A ringben kikaphatok, de az életben nem. Én csak a kukacomat féltem” – viccelődött annak idején a rapper, akinek azonban egy porcikáját sem kellett féltenie a színésszel szemben. Rékasi viszont valóban csúnyán kikapott az ellenfelétől, és Ganxsta tűpontos ütésetitől csupán a ringben szédelgett. Vajon ezúttal kivel fogják felmosni a Sztárbox küzdőterét, s kinek az ökle elől nem lesz menekvés? Hamarosan kiderül…

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!