A hetvenedik születésnapja kapcsán nemrégiben viszont sikerült elérnünk az énekesnőt, aki elújságolta, mennyire jól érzi magát a bőrében, hogy békében van a korával, és hogy épp egy vidéki fellépésre készül – amiről utólag sajnos kiderült, hogy elmaradt. Viszont az Önök kérték című műsor keddi adásának ő volt a vendége, és igaz, ami igaz, Judith remek formában van. Éveket tagadhatna le a korából, a műsorvezető erre külön ki is tért, mire Judith rávágta, büszkén vállalja, hogy hetvenéves. Szóba került az ötvenegy éves pályafutása is, és hogy édesanyja az első pillanattól kezdve támogatta őt az éneklésben. „Neki köszönhetek mindent. Ötévesen már megtanított egy-két dalra, de az egyiknek tizenhárom versszaka volt. És akkor varrt hozzá nekem ruhát, mert apukám játszott egy zenekarban a bátyáimmal – mandolin, gitár, egyebek –, és vittek magukkal – mesélte. Majd hozzátette, anyukája végig mellette állt, majd miután befutott, még a rajongólevekre is segített neki válaszolni. „De lebuktunk. Ráadásul még segítettek páran… De hát nagy zsákokban jöttek a rajongói levelek! Nem is szeretett engem a postás – mosolyodott el. – Emlékszem, egyszer a sashalmi iskolából egy egész osztály megállt a ház előtt a kerítésnél, mert látni akartak engem. Csak én nem tudtam, hogy jönnek, nem jelentkeztek be, és éppen bikiniben voltam, anyukám meg sörrel kenegette a hátam, hogy jó barna legyen…” – tette hozzá nevetve.
Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu