Kevesen gondolnák az életvidám Elek Ferencről, hogy gyerekkora nem éppen mesébe illő volt. „Időbe telt, mire megértettem, ennyi volt az életemben az igazi apukám: világra jöttem, életet adott, és kész, nincs vele több dolgom. Anyukámmal meg a nagymamámmal nem jött ki, ezért ment el. ’87-ben találkoztunk először egy gyorsétteremben. A nővéremmel együtt találkoztunk vele, aki jóval nehezebben viselte a találkozót, mint én. Akkor is az volt, hogy elmondta, hogy karácsonykor kivisz majd minket Ausztriába, de ez nem történt meg. Sokszor ígérgetett. De nem haragszom rá. Nem tudta jobban csinálni – árulta el a Szavakon túl című műsorában.
A színész életében az apafigurát az első nevelőapja testesítette meg, aki nyolc éven keresztül igazi példakép volt számára. „Ő nagy szeretettel volt felénk. Aztán egyszer csak megbolondult, és elkezdett inni. Ezért sem szeretem az italt, mert láttam, hogy mit művel az emberrel. Miután elkezdett nagyon inni, durva dolgok történtek, többször is menekülnünk kellett – emlékezett vissza a színész.
Talán a gyermekkori traumák okán, talán természetéből fakadóan, de képtelen szigorú és következetes lenni a saját fiával. „Marci 17 éves. Most alig találom meg, mert teljesen elsodorta a fiatalsága. De majd összekapom. Múltkor például nem beszéltünk nyolc napig. Ez olyan apák napja környékén volt. Engem pedig nem hívott fel a kisfiam. Majd nem sokkal utána hívott azzal, hogy pénz kell neki. Nemet mondtam neki, meg mindenféle baromságot is sértettségből. Tíz perccel később visszahívta, és megegyeztünk, hogy odaadom neki kölcsönbe a pénzt, mert valami számítógépes dolog romlott el, és ez fontos volt neki.”
Kiemelt kép: Rozmanitz Gábor/fotocentral.hu
