Napi friss

Tóth Gabi új szerelmének dolgozik az énekesnő exe

Érdekes összefonódások figyelhetők meg Gabi életében.

Azt gondolnánk, több érdekesség már nemigen lesz Tóth Gabi szerelemi történetében, minthogy váratlanul borította házasságát, és új életet kezdett a Fricska táncosával, Papp Máté Bencével. A story.hu azonban most felfedezett egy érdekes összefonódást Gabi mostani szerelme és korábbi exe, Molnár Tibi, azaz Trap kapitány között. Mint kiderült, a két fiú igencsak jól ismerheti egymást, Trap ugyanis a Fricska zenei producere, Máté pedig nemcsak az együttes egyik táncosa, hanem a koreográfusa is, azaz az első mozdulattól az utolsó zenei taktusig ő felel a műsorért. Így szoros munkakapcsolat lehet közöttük, és valószínűleg igencsak jóban vannak. Ezt bizonyítják Trap, de leginkább a barátnője, Délia közösségi médiás kedvelései is, amiket Gabi válás utáni bejegyzéseire biggyeszt olykor. Mindannyian egy nagy baráti társaság lehetnek, hiszen köztudott, hogy Gabi és Trap kifejezetten jó viszonyt ápolnak, és a szakítás után is barátok maradtak. Sőt Gabi Déliával is jóban van, olyannyira, hogy egyszer ő vitte be a kórházba, amikor a fiatal lány eltörte a lábát…

Tóth Gabi és Trap kapitány, amikor még egy párt alkottak (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

 

A friss szerelmesek, Tóth Gabi és Papp Máté Bence augusztus 20-án együtt léptek fel (Fotó: Story/fotocentral.hu)

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!