Napi friss

Bálint Antónia: „Mást jelent ma fiatalnak lenni”

Szigorú nevelést kapott, tizennyolc évesen még nem engedték a szülei bulizni. Most, amikor ő is kamasz lányt nevel, megkérdeztük, mit gondol a mai fiatalságról, és milyen nevelési elveket követ. 

Kevesen tudják, hogy Bálint Antóniát 225-szörös magyar válogatott jégkorongozó édesapja műkorcsolyázónak szánta, de végül szertornászként ért el sikereket. Sok Olimpia Reménységek Versenyen indult, ahol többször állt egyéniben és csapatban is a dobogó legfelső fokán. Végül nem sportolóként, hanem szépségkirálynőként szerzett hírnevet. Rengeteget dolgozott mint műsorvezető, éveken át láthatták a tévénézők a Magyar Televízióban és a kereskedelmi csatornákon, ahol reggeli élő és könnyűzenei műsorokat vezetett. Mindeközben gondolt a jövőre is: a Pécsi Tudományegyetemen szerzett egy főiskolai és két egyetemi diplomát.

Ma pedig, amikor egy tizenöt éves nagy kamaszt nevel, igyekszik neki is minden tudását, tapasztalatát átadni, amit megtanult. De nem csak lányával, minden olyan fiatallal szívesen beszélget, akik nyitottak arra, hogy meghallgassák, hiszen több olyan munkát elvállal, ahol fiatalokkal dolgozhat együtt. Mást jelentett azonban az ő idejében fiatalnak lenni, akkor, amikor még a természetes szépség volt a divat. „A gyermekem egészsége, léte, és az, hogy mindent meg tudjak neki adni, amire szüksége van ahhoz, hogy normális, kiegyensúlyozott élete legyen, számomra azóta a legfontosabb kérdés, hogy édesanya lettem. Mert a fiatalság maga a csoda, csak a social media térhódítása miatt teljesen mást jelent ma fiatalnak lenni, mint akár csak tizenöt évvel ezelőtt. Hiszen micsoda bajok származhatnak abból is, ha valaki felé feltétlen bizalommal vagyunk. Ezt is meg kell tanulni minden fiatalnak, és nem a saját kárán. Arról nem beszélve, hogy a közösségi médiából csak úgy ömlik ránk a sok ’tökéletesség’, a lányok a retusált fotóknak akarnak megfelelni. Semmi gondom a plasztikázással, ha nem túl fiatalon kezdi valaki el, és megmarad a normális keretek között. Semmiképp nem szabad, hogy túlzó legyen. És a lehetőségek is nőttek. Régen nem volt szemöldöktetoválás, szájfeltöltés vagy akár plasztikázás. A szépségideál azonban változzon bármennyit, mindig az lesz tetszetős, aki jól érzi magát a bőrében! Ám a világon még mindig Magyarországon vannak a leggyönyörűbb nők!”

Kiemelt kép: Archív

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!