Napi friss

Zdroba Patrik és Bádoki Bettina – Ciprusra mentek előnászútra

Az énekes igazán élvezte az utat, menyasszonya azonban kevésbé.

Zdroba Patrik kifejezetten rajong a last minute utakért. Idén Ciprust fedezték fel a menyasszonyával, Bádoki Bettinával, ám arról, hogyan érezték magukat, nagyon megoszlik a véleményük. „Egy pékségben derült ki, hogy egy helyi színészre vagy humoristára nagyon hasonlítok, ezért mosolyogtak és köszöntek rám többen, ami nagyon jó érzés volt” – árulta el Patrik a Fókusznak. Ám bármennyire is kellemes élmény volt számukra a ciprusiak kedvessége, és hiába nyűgözte le őket a népszerű üdülőváros, Ayia Napa, a közeljövőben errefelé nem utaznak még egyszer. Legalábbis ez derült ki Betti egyik videójából. Nem véletlenül, ugyanis az idei vakáció a kellemesen élményeken túl számos negatív tanulsággal zárult a számára.

Betti már az első napokban hőgutát kapott, köszönhetően annak, hogy augusztusban a Földközi-tenger kis szigetén negyven fok feletti hőmérséklet uralkodik. Emiatt Patrik úgy látta jónak, ha Bettit a szálloda szobájába parancsolja, így volt néhány óra, amíg kénytelen volt egyedül felfedezni a környéket. Az önként vállalt kényszerpihenőt Betti nehezen bírta, baját tetézte, hogy még a kezét is elvágta. „Nem is én lennék – számolt be az augusztusi pihenésről a közösségi oldalán. Az történt ugyanis, hogy egy sziklás partszakaszon próbáltak fürödni, ahol Bettit a baleset érte. – Egyetlen tengerpart, ami igazán szép volt itt, az Nissi Beach, oda többször visszajártunk, gyönyörű volt ott a víz. Igaz, mindenhol máshol is szép volt, de fürdésre leginkább az volt alkalmas. Pórul is jártunk az elején, mert sziklás volt a tengerpart, ahová lementünk az első nap. El is vágtam a kezem” – mesélte a Fókusznak.

Így amíg az egykori X-Faktor harmadik helyezettje remekül érezte magát, menyasszonya számos pillanatot szívesen kitörölne az emlékei közül. Legalább az ételek mindkettejüknek egyformán ízlettek. Ám a kellemetlenségek miatt ezentúl inkább a homokos partokat keresik majd. Így lesz ez a nászútjukkal is. A ciprusi nyaralást már előnászútnak fogták fel, hiszen nem olyan régen bejelentették, mégsem tologatják tovább az esküvőt, 2023-ban egész biztos, hogy hivatalossá teszik négy éve tartó kapcsolatukat.

Kiemelt kép: RTL/Sajtóklub

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!