Napi friss

Szacsvay László – A humor segítette át súlyos betegségén

A Nemzet Színésze még a kórházi ágyán is az orvosokat szórakoztatta.

Talán sokan emlékeznek még a népszerű telenovella, a Rabszolgasors főszereplőjére, akinek felszabadítására – a legenda szerint – még gyűjtés is indult kis hazánkban. Az Isaura-effektust emlegette legutóbb Szacsvay László is a Fix TV-ben. A Nemzet Színészénél tizenöt évvel ezelőtt diagnosztizáltak prosztatarákot, a betegségét pedig mindig nyíltan vállaló Szacsvay ezúttal arról mesélt, hogy a gyógyulása kapcsán rengeteg levelet kapott, amelyben arra kérték, segítsen másokon is, árulja el a gyógyulása titkát. „Hogy mért voltam ezzel a betegségemmel kitárulkozó? Mert elég ez a teher, hogy megkaptam, még cipeljem azt is, hogy tagadnom kell? Fölösleges. És ahogy kimondja az ember, megkönnyebbül. De közben meg olyan leveleket kaptam, hogy ’Tessék meggyógyítani az édesapámat!’ Isaura-effektus. Mert iszonyatosan sokan halnak meg ebben a betegségben. Tudniillik, ha kilép a prosztatából a rosszindulatú daganat, és bekerül a nyirokrendszerbe, agydaganattól tüdőrákig bármit el lehet kapni” – árulta el a színművész a Bóta Caféban.

A színész több hónapig volt kórházban, járt elektromos kezelésre és intim tornára is. Olyannyira meg akart gyógyulni, hogy rögtön kapott is egy sérvet, amit megint meg kellett műteni. Ám ami szerinte igazán használt, az a humor. „Van egy elméletem, miszerint a humor a legjobb gyógyszer és nincs mellékhatása – mesélte, és elárulta, hogyan nevettette meg még a kórházi ágyán is az orvosokat. – A Klinikán műtöttek, hatalmas sleppel jött a professzor. És hát nem nagyon szeretek beteg lenni, persze ki szeret. Két csővel, két zacskóval kiültem a fűtőtestre, és amikor föltette a professzor azt a fantasztikus kérdést műtét után nem sokkal, hogy hogy vagyok, mondtam, hogy ’Köszönöm, itt ülök a hideg kövön, himbálom a retikülöm.’ Fetrengve, röhögve ment ki a slepp.”

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!