Napi friss

Az RTL műsorvezetőjével látták csókolózni a Celebrandi szereplőjét

Nem ők az egyetlenek, akik egy fesztiválon buknak le.

A Reggeli újdonsült háziasszonyának, Szabados Áginak pár hónapja ért véget egy komoly kapcsolata, ám úgy tűnik, sikerült maga mögött hagyni a nehéz időszakot. A Reddit egyik felhasználója azt írja, Ági a Szegedi Ifjúsági Napokon a fiatal sorozatszínésszel, Papp Zsomborral élvezte a koncertet, miközben egy-egy csók is elcsattant közöttük. A dolog érdekessége, hogy Zsombor nemrég a Celebrandiban kereste a szerelmet, amit úgy néz ki, hogy meg is talált, csak éppen a kamerákon kívül. A huszonhét esztendős színész a párkereső realityben elárulta, hogy eddig csak idősebb barátnői voltak, és ez most is áll, hiszen Ági június végén töltötte a 35-öt. A szemfüles megfigyelő szerint Lukács Miki is velük tartott egy ideig – amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy Papp Zsombor közzétett Instagram-történetében is szerepel a Reggeli egykori műsorvezetője –, majd kettesben hagyta a gerlepárt.

Papp Zsombor a Celebrandi adásában (Fotó: RTL/Sajtóklub)

Bár közös kép nem készült, Szabados Ági pár fotón megmutatta, hogy milyen szettben érkezett bulizni. „A SZIN-en búcsúztatom a nyarat! Életem első fesztiválja is itt volt vagy tizenöt éve, szerintem azóta nem is jártam itt” – írta legfrissebb Instagram-bejegyzésében.

Kiemelt képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!