Napi friss

Titkos esküvőn „kelt el” az Aradi Varga Show színésznője

Július utolsó hétvégéjén fogadott egymásnak örök hűséget Steinkohl Erika és párja, Sándor.

A pár szívéhez legközelebb állók, családjuk és szűk baráti körük tudott csak arról, hogy Erika és Sándor úgy döntött, közös életüket hivatalossá teszik. Az esküvőt Miskolcon tartották. Több mint hat évvel ezelőtt találkoztak, akkor jött a színésznő életébe a szerelem, amikor már nem is számított rá. „Már berendezkedtem arra, hogy egyedül élem le az életem, és nem is bánkódtam emiatt – meséli Erika néhány nappal a titkos esküvő után. – Meghívott a barátnőm, hogy nézzem meg a házát, amelyet frissen újíttatott fel két miskolci szakemberrel, akik nem mellesleg elég jóképűek is. A háznál egy fiatalember nyitott ajtót, aki poros volt és koszos. Felém nyújtotta a kezét, én pedig belenéztem a szemébe. A világ egyik legszebb szempárját pillantottam meg. Aznap este egy közös társasággal elmentünk vacsorázni. Nagy hatással volt rám. Karizmatikus, magas, izmos, jóképű, jó humorú, határozott férfi. Elkérte a telefonszámomat. Éjjel rám írt, aztán már minden jött magától, napokig cseteltünk, telefonálgattunk egymással, majd egy hét múlva feljött hozzám Miskolcról Budapestre. Leszállt a vonatról, egy szál vörös rózsával odalépett hozzám, és megcsókolt. Azóta együtt vagyunk.”

Szerelem és barátság

Steinkohl Erika a televízióban elsősorban vicces arcát mutatja, a Turay Ida Színházban pedig legtöbbször csinos nőket alakít. Tudatos életvitelének köszönheti, hogy legjobb formáját hozza a szakmájában és magánéletében egyaránt. Ahhoz, hogy idáig eljusson, sok erő, kitartás, bátorság kellett, és főleg az, hogy megalkuvások helyett inkább megtanuljon egyedül is boldognak lenni. Amikor már nem számított rá, akkor történt meg vele a csoda… „Akárhányszor ránézek, mindig a világ legszebb férfiját látom – meséli a férjéről. – Az évek alatt ő lett a legnagyobb támaszom, és nemcsak hihetetlenül erős vonzalom és szerelem alakult ki közöttünk, hanem mély barátság is.”

A két lángból egyetlen közös lesz

Három gyűrűt kapott

Erika sosem titkolta, hogy korábbi életében nehéz csalódásokon és szakításokon ment keresztül. Többször is megkérték a kezét, és ő többször is adott vissza eljegyzési gyűrűt. „Nem szerettem volna megbántani senkit, de ha az ember bizonytalan abban, hogy a másikkal szeretné-e leélni az egész életét, tisztességesebb nemet mondani – meséli. – A férjemmel ez másképp volt. A találkozásunk első pillanatában azt éreztem, ő az igazi. Pár évvel ezelőtt a születésnapomra kaptam tőle egy gyűrűt. Megkérdeztem, vajon eljegyzési gyűrűnek ­szánja-e. Azt mondta, igen. Eltelt újabb egy-két év, és megint gyűrűt ajándékozott. Röviddel ezután jutott eszünkbe, hogy talán ideje karikagyűrűt is keresnünk. Egy évig válogattuk, míg végül ez év elején megtaláltuk a megfelelőt. Ekkor döntöttük el, hogy összeházasodunk. Bementünk Miskolcon a polgármesteri hivatalba, és kijelöltük az időpontot. Nem mondtuk el senkinek, csak a legszűkebb hozzátartozóinknak, mert úgy éreztük, ez intim és nagyon személyes eseménye az életünknek.”

Uszály helyett koktélruha

Az Aradi ­Varga Show komikája fia­tal lányként ­arról ábrándozott, hogy nagy uszályos ruhában, hatalmas násznép előtt mond majd igent. De ahogy teltek az évek, ez a vágy egyre kisebb lett, és a végén teljesen átalakult. „Az lett a legfontosabb, hogy abban a pillanatban, amikor kimondom az igent, a családom és az a néhány barát, aki legközelebb áll hozzám, együtt vegyék velem a levegőt. Egy kis fehér koktélruhát választottam erre az alkalomra, mert a negyvenes éveim második felében a személyiségemhez és az én picike esküvőmhöz sokkal jobban illik ez a csinos kis ruha, mint bármelyik hatalmas ruhaköltemény.”

Kiemelt képek és fotók: Farkas Kata

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!