Napi friss

Meg akarták verni Szekér Gergőt, mert szerepelt a tévében

Az énekest a reggeli vásárlás közben támadta le az agresszív férfi.

Szekér Gergőt az X-Faktorból ismerhette meg a nagyközönség, ahol egészen az élő show-ig menetelt Puskás Peti mentoráltjaként. Ezt követően olyan tehetségkutató műsorokban tűnt fel, mint A Dal vagy az Eurovíziós Dalfesztivál. Azóta számtalan felkérést kap, a koncertek mellett a hazai televíziók is sűrűn foglalkoztatják. Azonban Gergő nemrég megtapasztalhatta a hírnév árnyoldalát, ugyanis az MTVA-ban való szereplése miatt kötött bele egy idegen férfi.„Bementem a boltba, ahol nagyon cuki volt az eladóhölgy, felismert a tévéből. Nemrég voltam a Balatoni Nyár-ban, amit ő pont látott, és megdicsért, hogy milyen szépen énekeltem. Nagyon megörültem, gondoltam ez megalapozza a reggelemet. Álmomban sem gondoltam volna, hogy végül ez a történet egészen másképp fog alakulni – mesélte az énekes a story.hu-nak, majd hozzátette, hogy a beszélgetés alatt már feltűnt neki, hogy a sorban mögötte álló férfi látványosan mérgelődik. Az énekes azt gondolta, hogy biztosan csak rossz napja van, ezért nem is tulajdonított neki nagy jelentőséget. – Kimentem a boltból, majd ő is kijött utánam – folytatta, majd a férfi nyomdafestéket nem tűrő módon kezdte szidalmazni a fiatal tehetséget, amiért az MTVA műsorában szerepelt. – Csak álltam ott és teljesen lefagytam. Abba sem hagyta a káromkodást, miközben a két kisgyermeke ott állt, és végighallgatta az egészet. Mondtam neki, hogy ’tessék megnyugodni, nemcsak a MTVA-nál vagyok ám, hanem a többi kereskedelmi csatornán is, ráadásul a szórakoztató részt képviselem’ – próbálta csitítani az agresszív vásárlót, akinek ekkor már ökölbe szorult a keze. Olyannyira elfajult a vita kettejük között, hogy a korábban említett eladóhölgy kelt a volt x-faktoros védelmére. – Azt hittem, hogy velem ilyen nem történhet meg. Egy realityműsorban sem választanának ki, nem vagyok egy polgárpukkasztó figura. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd meg akarnak verni, mert szerepelek a tévében.” A nézeteltérést kezdetben kedvességgel próbálta megoldani, ám amikor ez sem sikerült, inkább elhagyta a helyszínt.

Kiemelt kép: Korponai Tamás/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!