Napi friss

Tilla a drogokról vallott: „Fejbe lőttem magam”

Hat évvel ezelőtt leszámolt a függőségivel.

Sosem titkolta, hogy voltak gondjai az alkohollal, hogy használt tudatmódosító szereket, és mint mondta, az a mámor, amiket mindezek okoztak, hatással voltak a kreativitására és a művészetére is. „Szerintem a mámor, meg a testvére, az extázis, az mindig kell, az nagyon jó. De én személy szerint lemondtam róla. Ugyan nem minden formájáról. Viszont erről az alkoholos, drogos éjszakai pörgésről igen, aminek fontos ismérve volt, hogy akkor tudtam igazán pihenni. Mert én mindig ’fejbe lőttem magam’ a szerekkel gyorsított eljárásban, aztán nem tudtam leállni. Tehát két napig folyamatosan ’lőttem fejbe’ magam, és ezzel megállt az idő – beszélt őszintén az alkoholhoz és a drogokhoz fűződő viszonyáról a Probléma Hajóssal és Márkóval című YouTube-műsorban. – Az egy nagyon fontos része volt ennek az egésznek, hogy szerintem iszonyú erős élmény az ember számára, amikor nincs idő. Az valahogy egy mágikus pillanat, és azt csak a szerekkel tudtam elérni, de azokkal azonnal. Erről a részéről azonban lemondtam. Ellenem fordultak. Már abban az értelemben, hogy már nem tudtam jól kezelni, és már annyi egyéb probléma volt belőle. Annyira elkezdtem szétesni, hogy már nem teljesen éreztem jól magam – hangsúlyozta. – Egy nagy megújulás volt, hogy lemondtam róluk, hogy ’szakítottunk’. Már nem is dohányzom. Az alkohol és a drogok egy bonyolultabb világ, de a cigivel nagyon genyó lettem. A cigarettát hülyének nézem, megvetem – tette hozzá nevetve. Hat éve már, hogy nem fogyaszt sem drogot, sem alkoholt. Mint mesélte, ennyi tapasztalattal a háta mögött ebben a témában már inkább „edzőként” tekint magára, semmint „versenyzőként”. – Én már az vagyok egy A. A.-gyűlésen is… A filmem is erről szól, a nem ivó alkoholistákról – de ez is, hogy miért erről csinálok filmet?! Ez is a terápia egy része… De már elég nyugodt állapotban vagyok, hogy mind az alkoholista és nem alkoholista, tehát az ivó és nem ivó részét is látom, vagy érdekesnek tartom. Én már félek ilyen értelemben a szerektől, már nem tudom, hogy fel tudnék-e szabadulni.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!