Napi friss

Dombovári Vanda – Három szokásával is felidegesíti a férjét

A bájos műsorvezető nem tagadja, nem könnyű mellette az élet.

Dombovári Vanda úgy véli, feladja a leckét a körülötte élők számára, nehéz esetnek tartja magát, egy-egy rigolyáját még ő maga sem érti. „Sok vagyok. Sokat főzök, túl sokat. Nem tudom abbahagyni, hat-hét fogásnál kezdtem két évvel ezelőtt, és akkor mondta a férjem, hogy csökkentsük. Képtelen vagyok rá, elkezdem reggel és délre mégis lesz legalább öt – magyarázta a Reggeliben Vanda, majd egy újabb furcsa szokását osztotta meg a vendégekkel. – Mániákus mosogató vagyok. Úgy, hogy van mosogatógépem, ami szerintem a világ legjobb találmánya, ám mindent előre elmosogatok. Ez roppant irritáló a környezetem számára, mert azt hiszik, hogy már lejárt a mosogatógép, ezért mindent kipakolnak, mert oly tiszta. Teljesen felesleges dolgok, kényszercselekvések sora” – hadarta a bájos műsorvezető, aki szinte alig bírta abbahagyni idegesítő szokásainak felsorolását. Azt is elárulta például, hogy nagyon fél autóban utazni, ezért amennyiben mégis rászánja magát, az anyósülésről dirigál a párjának.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!