Napi friss

Lindsay Lohan – Boldog kismama lett az egykori botrányhősnő

Kisfia különleges nevet kapott.

Lindsay Lohan és férje első közös gyermeke Dubajban látta meg a napvilágot. A kisfiút Luainak nevezték el, ami védelmezőt vagy pajzsot jelent. A színésznő 37 évesen adott életet első gyermekének, alig több mint egy esztendővel azután, hogy tavaly összeházasodtak Bader Shammasszal. A muszlim bankárral lassan öt éve szeretik egymást, és Dubajban élnek, mivel a férfit odaköti a munkája. A kisbabájuk is ott jött világra. „A pici egészséges és gyönyörű, ők pedig nem is lehetnének boldogabbak, máris szerelmesek a kis fiukba” – árulta el a család ismerőse. Lindsay egykori filmbeli anyukája, Jamie Lee Curtis – akivel éppen húsz éve játszottak együtt a Nem férek a bőrödbe című filmben – az elsők közt gratulált az újdonsült kismamának. „Varázslatos érzés, hogy filmes nagymama lettem” – írta. Az egykori botrányhősnő már korábban sokat foglalkozott az iszlám vallással és arabul is tanult, azt mondja, ebben a közegben tért igazán haza.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!