Napi friss

Mester Tamás volt barátnőjéről: „A kapcsolatunk leginkább egy Pán Péter-sztorira hasonlít”

Festmőművész kedvesével egyszerre mondták ki, hogy legyen vége.

Először szólalt meg Mester Tamás azóta, hogy véget ért a kapcsolata Nagy Boglárkával. „Lényegesen több időt töltöttem eddig szingliként, mint kapcsolatban, ritkán leszek szerelmes. A szerelem keresése mégis az egyik legszentebb dolog, amit nem szabad feladni, mert ekkor lát igazán tisztán az ember. Ez akkor is igaz, ha egy kapcsolat véget ér, és már nem találjuk, hogy mi kötött össze bennünket. A megélt érzéseink valódiak maradnak. A volt barátnőmmel a kapcsolatunk leginkább egy Pán Péter-sztorira hasonlít, amelyben természetesen én vagyok az a szereplő, aki sosem akar felnőni, ebben pedig nagyon nem egyezett a véleményünk, egyszerűen nem voltunk kompatibilisek. Szép időszak volt, a két világ mégsem tudott egymásba fonódni. A játékosság annyira fontos lételemem, hogy képtelen lettem volna feladni, így gyakorlatilag egyszerre mondtuk ki, hogy legyen vége. Ezek fontos és nehéz döntések, de elkerülhetetlenek, ha meg akarjuk őrizni magunkat. Most újra az alkotásé a főszerep, visszatértem a zenéhez, a meditációhoz, a játékhoz és az Avanovához. A legújabb kaland pedig a Varázsiránytű, a legszebb szülinapi ajándékom” – árulta el Mester Tamás.

A zenész életének immár több évtizede szerves része a spiritualitás, az önismeret és a meditáció. Hét éve létrehozott AVANOVA nevű meditációs oldala pedig Magyarország legnagyobb ilyen jellegű közösségévé nőtte ki magát. „A meditációs oldalam egyik alapelve a játékosság, hogy ne vegyük annyira komolyan ezt az egyébként fontos, spirituális témát, mert a komolyság ellene dolgozik a folyamatnak. A Varázsiránytű nevű társasjáték is ebben a szellemben született meg, könnyedén és játékosan tehetünk szert vele önismeretre, és a játszótársainkat is sokkal mélyebben fogjuk ismerni általa. A barátaimmal rengeteget játszottunk már vele, és nagyon szeretjük. Nagy öröm, hogy ma, pont a szülinapomon jelenik meg” – mesélte.

A zenész ezúttal egy társasjátékot álmodott meg (Fotó: avanova.org)

A Varázsiránytű egy meditatív, önismereti játék, amelyet egyedül és többen is – maximum négyen – játszhatnak. A játék leginkább olyan embereknek szól, akik szeretnék inspiráltan, tudatosan és játékosan tölteni az idejüket. A Varázsiránytű nem egy online játék, hanem kézzelfogható, mint a hagyományos társasjátékok, ám épp a mondanivalója miatt el is tér ezektől. „A játékban rengeteg idézet található nagy gondolkodóktól és az ezekre adott válaszreakcióinkat tudjuk egy iránytűn elhelyezni, amivel egy önismereti térképet tudunk felépíteni magunkról – magyarázta Mester Tamás. – Akárhányszor játszottam ezt a játékot, mindig új üzeneteket, felismeréseket kaptam, és minden alkalommal más és más dologra jöttem rá. Közben pedig nagy beszélgetések, átmulatott éjszakák kísérték mindezt, és olyan volt, mint egy gyorstalpaló, amivel fel lehet gyorsítani egymás megismerését. Barátoknak, pároknak és olyan embereknek is nagyon klassz élmény, akik egyáltalán nem ismerik még egymást.”

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!