Napi friss

Szabadulna az emlékektől Judy és lánya – Új otthonra vágynak

Az énekesnő nemrég jelentette be, hogy elválik a férjétől.

Judy mögött nehéz időszak áll, ám már nem siratja a múltat, sokkal inkább a jövőre koncentrál. Lányával, Majával új otthonra vágynak, mert úgy érzik, ha ott maradnak a közös szadai házban, a régi emlékektől nem tudnának megszabadulni. Az énekesnő a Meglepetésnek elárulta, igyekszik a lassan 12 éves Majával sok időt tölteni, hiszen ki tudja, hogy meddig igényli a társaságát. „Most még együtt nézzük a tévésorozatokat, és gyakran együtt is alszunk Maja szobájában, de a mai gyerekek nagyon korán érnek. Örülnék, ha ő is sokáig maradna gyerek, mint annak idején én is. A lányomat egyre jobban érdekli a sminkelés és a divat. Ezeket a témákat kutatja és nézi az interneten. Szeret csinos lenni, és néha már festi a szempilláját. Néhány hónap leforgása alatt az én babázós lányomból felnőttes kis hölgy lett. Már azonos a ruhaméretünk, az én farmernadrágomat és telitalpú cipőmet hordja” – mesélte az énekesnő a magazinnak.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!