Napi friss

Lecsapott a TV2 a Bestiák énekesnőjére

Moór Bernadett Bedhy nagyon élvezte a forgatásokat.

Moór Bernadett Bedhy rendkívül sokoldalú nő. Amellett, hogy énekel 2021-ben alakult, imádott együttesében, a Melody Makerben, egy ideje szertartásvezetőként is tevé­kenykedik. „Az új hobbim, hogy összeadok másokat. Épp csak a kezembe került a friss bizonyítványom, már meg is kerestek a TV2 Oltári történetek című produkció­jától, hogy legyek a képernyős szertartásvezetőjük 30 részen át. Nagyon élveztem a forgatásokat. Mindig érdekelt a színészet, de sosem volt annyi önbizalmam, hogy belevágjak, és a szituációs sorozatnak köszönhetően ebbe a világba is belekóstolhattam. Nagyon örültem a pozitív visszajelzéseknek. Egyébként is mindig keresem az újat, a kihívást az életemben. Néhány éve elmélyültem a jógázásban és az olajfestmények készítésében, hetente egyszer járok Berencsi Attila festőiskolájába. Biztos vagyok abban, nem esek majd pánikba, ha a két fiunk kirepül. Annyi öröm és felfedeznivaló van még a világon. Számomra most egy új korszak kezdődik” – mondta az 51 éves énekesnő.

Színpadra visznek múltat és jelent

A Melody Maker különlegessége, hogy tagjai a 1990-es és a 2000-es évek sztárzenekarainak alkotói, amelyet az egykori Back II Black együttes tagjai hoztak létre. A formáció látványos és élvezetes koncerteket tart országszerte, Bedhy nagyon jól érzi magát a produkcióban. „Ez az én szerelemprojektem – fogalmaz. – A fellépéseinken múlt és jelen összeér, hiszen a repertoárunkat a múlt és a jelen nagy slágerei adják. Zenei időutazás ez, amit szinte minden alkalommal velünk együtt táncol végig a közönség.”

Kiemelt kép: Olajos Piroska

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!