Napi friss

Singh Viki: „Csak azokat tüntettem el, amik igazán ocsmányak voltak”

Az énekesnő még akkor is filterek és photoshop nélkül is vállalja magát, ha emiatt sok támadás éri – sajnos volt már része online zaklatásban, testszégyenítésben.

Nem szégyelli a testét, sem a tökéletlenségeit, a negatív kritikákat pedig igyekszik a helyén kezelni. Az énekesnő azt ígéri, hiába bántják, akkor sem fog elrejtőzni. Sőt mostanra Viki szerint már egyenesen ciki rá vagy a külsejére sértő megjegyzéseket tenni. „Legalábbis a posztjaim alatt… Az oldalaimon többnyire csak olyan emberek vannak, akik tényleg szeretnek vagy tartanak valamire. Így ha odatéved egy-egy troll, aki ’savazni’ kezd, akkor a követőim megvédenek. Épp az egyik barátom kérdezte a napokban, hogy törlöm-e a negatív hozzászólásokat, merthogy nincsenek. És hát dehogy! Népnevelő szándékból régebben is meghagytam őket, sőt válaszoltam is rájuk. Csak azokat tüntettem el, amik igazán ocsmányak voltak. De erre már nincs szükség, mert hál’ isten, békén hagynak. Főleg azóta, hogy kiadtam az Irigy kutya című dalomat, ami konkrétan a body shamingről, vagyis a megszégyenítésről szól. De hangsúlyozom, most a saját oldalaimról beszélek. Ha írnak rólam egy online cikket, az alá olyan kommentek is érkeznek, amik nem tűrnek nyomdafestéket. Nyilván jobban fáj, ha a külsőmet bántják, mintha szakmailag kezd ki bárki, hisz az utóbbiban biztos vagyok. Tudom, hogy tudok énekelni, így arra csak megrántom a vállam. Viszont az ellen nincs fegyverem, ha a kinézetem miatt becsmérelnek.”

Elege van a hazugságból

Mint mondja, az önbizalmán van még mit csiszolnia. „Van, hogy állok a tükör előtt, és azt kérdezem magamtól, miért vagyok ilyen csúnya, van ilyen uborka formájú fejem… Ezt most épp mosolyogva mondom, mert jó passzban vagyok. De ha az önbecsülésem a béka feneke alatt van, akkor ezeket a kérdéseket nagyon is komolyan gondolom. Azt viszont fontos hangsúlyoznom, hogy bárhogy is érzem magam a bőrömben – még ha pluszkilók is vannak rajtam –, akkor sem rejtegetem a testem. Ugyanúgy felveszek egy dögösebb, kivágott felsőt vagy egy bikinit a strandon. És még posztolok is róla. Mert ez a valóság. Az ember lánya nem lehet mindig jól lelkileg, nem lehet mindig topformában! Tudom, hogy az Insta-világ ezt akarja elhitetni, de ez egy óriási hazugság – mondja nyomatékosan. – Emiatt is mutatom meg olykor, hogy én sem vagyok tökéletes. És igen, én is szeretem, ha szép, előnyös fotók készülnek rólam, azokból is teszek ki, de ügyelek az arányokra, hogy a végén helyrebillenjen a mérleg.”

Ha épp kerekdedebb, akkor sem utómunkázza a képeit (Fotó: Archív)

„Alakul a ’body’”

Az énekesnő az utóbbi hónapokban sokat fogyott, de csakis saját maga miatt. „Azért, mert valaki azt kommenteli, hogy kövér vagyok, nem állok neki diétázni. Ahhoz elhatározás kell. Márpedig az most van. Gőzerővel próbáljuk a Madách Színházban a SIX című musicalt, aminek októberben lesz a premierje, és ami elképesztő állóképességet igényel. Maga a darab olyan, mint egy Beyoncé-koncert, csak hát ez esetben hat Beyoncéval – nevet fel. – Azaz nemcsak éneklünk és vokálozunk, hanem végigtáncoljuk az egészet. És hogy bírjam szusszal, vettem otthonra egy lépcsőzőgépet, amit minden egyes nap használok, plusz járok úszni és edzeni. Tehát alakul a ’body’ – teszi hozzá mosolyogva. – És amint megláttam magamon a változást, jobban elkezdtem ügyelni arra is, mit mikor eszem, hogy minél előbb formába lendüljek. Továbbra sem szeretnék fitnesz- vagy szupermodell lenni, egyszerűen ki akarom hozni magamból a legtöbbet. Most jó úton haladok, lelkileg és mentálisan is rendben vagyok. Nem is kívánhatok mást, mint hogy ez minél tovább így maradjon.”

Kiemelt kép: Nánási Pál

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!