A kisfiú hamar kigyógyult komplexusaiból, miután sorra aratta a sikereket az iskola diákszínjátszó körével. Eleinte lányszerepekben „domborított”, volt boszorkány, királylány. Édesanyja készítette krepp-papírból a szoknyát, vattából a fürtöket. Nemcsak az iskolai előadások tették népszerűvé, hanem az a képessége is, hogy zseniálisan tudta utánozni a tanárokat. Szerencséjére oktatói nem voltak sértődékenyek, sőt díjazták a másban nem igazán jeleskedő nebuló humorát. De leginkább a lányok voltak oda az egyre jobb képű ifjúért. Lajos törte is szépen a szíveket, mivel kitartani sokáig senki mellett nem tudott.
Diszkrét volt a hölgyekkel
Érettségi után színésznek jelentkezett, ám édesapja miatt, aki neves ügyvéd volt, beadta a papírjait a jogi egyetemre is, a felvételire azonban már nem ment el. A színművészetin az egyik legtehetségesebbnek tartották, nem csoda, hogy a sármos fiatalembert szinte szétszedték a filmesek. Az olasz rendezők is felfedezték, egy-két hónapot kinn is töltött Itáliában. „Sokszor eszembe jut, mi lett volna, ha disszidálok. Aztán egyből bevillan: akkor nem született volna meg a lányom, akit nagyon szeretek” – mesélte korábban Balázsovits Lajos a Storynak.
A színész nem tagadta, azokban az időkben „elrabolható” volt. Állítása szerint azonban diszkrét. Szakításai után talán ezért nem sértődtek meg rá a hölgyek, sőt többnyire barátságban maradt velük. A hetvenes évek közepén aztán a Néró című előadásban megismerte későbbi feleségét, Almási Évát. „Életemben először nekem kellett kezdeményezni. Emlékszem, a Madách tér árkádjai alatt vallottam neki szerelmet. 1974-ben házasodtunk össze. Az embernek általában nagyon erős kapcsolata van a szüleivel. Szerencse kell ahhoz, hogy később találjon egy olyan társat, akivel hasonló erős, mély viszonyt tud kialakítani. Évával nekem sikerült.”
„Csak a nőkben van stabilitás”
Mivel mindketten jóban voltak a tragikus körülmények között elhunyt színésznővel, Domján Edittel, 1975-ben született kislányukat az emlékére róla nevezték el. „Nem voltam igazán jó apa. Amikor Edit egy hónapos volt, fogtam magam, és ismét hónapokra Olaszországba utaztam. Hál’ isten, Éva kitartott mellettem. Azt hiszem, csak a nőkben van stabilitás.” Később persze a színészből is „előbújt” az apuka. Korcsolyázni, síelni vitte lányát. Amikor a pici Balázsovits Edit gyönyörű kamasz lánnyá cseperedett, a papa úgy döntött, itt az ideje, hogy beavassa, és elvitte az éjszakába gyermekét. „Meg akartam neki mutatni, hogy kell egy lovagnak viselkednie egy hölggyel. Reméltem, az udvarlóit eszerint választja majd.”
Elszegődött rakodómunkásnak
Ha a színész magánélete rendbe is jött, hívatásában várattak magukra a nagy szerepek. „Mindig azt gondoltam, hogy jön majd egy másik hajó, de sorban mentek el mellettem.” 1990-ben úgy döntött, feladja a színészetet. Mivel unokatestvérei éltek Németországban, elhatározta, hogy kiköltözik, beáll a rokonok szállítmányozási cégéhez, és mint gazdag üzletember tér haza. Hogy kitanulja a szakmát, egészen alul, rakodómunkásként kezdett a család Düsseldorf melletti vállalatánál. Nappal pakolt, esténként a falusi dalárdában jeleskedett. A tehetséges rakodómunkás egyre gyanúsabbá vált a helyiek szemébe, kérdezgették is, mi volt otthon a foglalkozása. Lajos azt füllentette, hogy szervező. Tudta, talán egy év alatt elérhetné, amit akar, de feladta és hazajött. „Mindig más akartam lenni, mint ami éppen voltam. Éva és Edit, ahogy mindig, ebben a német kalandban is támogatott. Az életem legnagyvonalúbb társa a családom. Nélkülük már talán az utcán élnék.”
Miután hazajött, ismét olyasmibe vágta a fejszéjét, amibe még soha: megpályázta és el is nyerte a Játékszín igazgatói posztját. A direktor önmagának sokáig nem osztott szerepet. Az évfordulón azonban úgy döntött, ismét színpadra lép, és jó ideig nagy sikerrel játszott főszerepet a Gázláng című előadásban. „Az élet hosszú távon igazságos, csak nehéz addig kibírni. Nekem sikerült. 45 éves koromban úgy gondoltam, velem már semmi nem történhet. Most, 55 évesen, tele vagyok várakozással. Annyira jó lenne, ha mindez még egy picit eltartana, mert olyan szép!” – mondta egykor bizakodón a színész, aki húsz évig vezette a Játékszínt, 2012-ben vonult végleg vissza a színházi világtól.
Kiemelt kép: Olajos Piroska, Tóth Beáta/fotocentral.hu
