Napi friss

Vándor Éva – Nagymamaként pótolja be, amit lányánál elszalasztott

A kis Jónás már négyéves.

Vándor Éva ha tehetné, minden percét az unokájával, Jónással töltené. A színésznő úgy érzi, hogy most visszakaphatja azokat a fontos pillanatokat, amiket lányánál nem élhetett át a karrierje miatt. „Nagyon jó volt az a színházi légkör, és nagyon jók voltak a szerepek, de a saját mamaszerepemről lemaradtam. Szoktam is mondani, hogy az első lépéseinél a lányomnak nem voltam ott, sem amikor megszólalt – vallotta be őszintén a Mokkában. – Az igazi anyaszerep kicsit elsiklott mellettem. Most, hogy nagymamaszerepben vagyok, próbálok sokkal több időt, sokkal több figyelmet adni és kárpótolni saját magamat – tette hozzá a művésznő, akit távolság sem tántorít el attól, hogy meglátogassa unokáját. – Most négyéves, leginkább játszunk együtt, amit nagyon szeretünk. Olvasunk, kitalálunk mindenfélét, imádja a szerepjátékokat, ki tudja miért. Végeláthatatlan az ötlet és a kreativitás, főleg az ő részéről.” Vándor Éva a folyamatos színházi próbák mellett egy fontos célt tűzött ki maga elé, mégpedig megtanítani kis unokáját biciklizni.

 Kiemelt kép: Nagy Zoltán/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!