Szinetár Miklósnak elképesztő emlékezete van. Ez az oka, hogy önéletrajzi kötete trilógiává bővült. Újabb és újabb emlékeiről pedig szívesen nosztalgiázik. Így derült ki, hogy nem fogadta meg orvos édesapja tanácsát, azt a bizonyos intő mondatot, ami még 1956-ban a pályaudvaron hangzott el közöttük. „Én mentem épp Párizsba vonattal, és ugyanannál a vonatnál ott volt egy hetvenéves ember, aki összeesett. Apám kísért ki, ő orvos volt, ellátta, és amikor elvitték a mentők, akkor azt mondta, hát azért az embernek végig kell gondolni, hogy milyen korban mit bír. Nos, hát én meg kilencven múltam, amikor elmentem Japánba” – mesélte a Kossuth-díjas rendező a Bóta Caféban.
Sosem kérdőjelezte azonban meg az atyai intelmet, egyetért azzal, hogy végig kell időnként gondolni, hogy az ember mit bír és mit nem. Ugyanakkor szerinte arányok kérdése is, hogy mire hány évesen mond igent, azaz, hogy mennyire fontos számára egy-egy esemény. Mert Japánba eljutnia igenis fontosnak tartotta. Megható jubileum kapcsán, egy huszonöt éves évforduló miatt hívták a távol-keleti országba tavaly októberben, megemlékezve arról a fontos együttműködésről, amely az ő égisze alatt köttetett, és amelynek köszönhetően a Magyar Állami Operaház ma is Japánba jár vendégelődásokat tartani. Ott-tartózkodása alatt persze az ő fejében is megfordult, hogy az ottani tömegközlekedési eszközök valamelyikén ő is összeeshet, ahogy 67 évvel ezelőtt az ismeretlen férfi. Ugyanis gyermekkori szokásának, hogy egyedül nézzen szét Tokióban, nem tudott ellenállni. „Annak idején, a szocializmusban volt egy dal, amit be akartak tiltani. A Que Sera, Sera, ami azt jelenti, ahogy lesz, úgy lesz. Én világéletemben ilyen voltam… Nekem gyerekkoromban az volt az egyik kedvenc szórakozásom, hogy felültem minden budapesti villamosra, és mindent végig, oda-vissza leutaztam. Végignéztem a várost. De külföldön is ugyanezt csináltam. Genovában rendeztem, és emlékszem, minden délután azon szórakoztam, hogy bejártam az egész várost busszal, villamossal. Ez engem nagyon érdekelt, és nagyon szerettem.”
Ma is szeret villamoson nézelődni, sőt 91 évesen autót is vezet még olykor. Azt mondja, leszámítva, hogy az időjárástól időnként „kóválygós”, jól van, és tele van tervekkel. Egyike ezeknek, hogy egyik kedves darabját, Auber Fra Diavolóját újra bemutatnák. Ha ez jövő májusra sikerül, az éppen a hetvenedik évfordulója lenne annak, hogy először megrendezte. „Ameddig tudok, dolgozok. Nem hajszolom különösebben. Jobban fáraszt, mint régebben.”
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu
