Napi friss

Palik László – 40 év ismeretség után is zavarban van Vitray Tamás mellett

Hiába a tévés rutinja és a megszámlálhatatlan interjú, amit karriere során készített, egykori mesterével szemben láthatóan izgult.

Palik László egykori tanárával, Vitray Tamással készített interjút. A mindig felkészült és higgadt műsorvezetőn már a felvétel elején érezhető volt, hogy mennyire izgatott. A saját felvezetőjét megszakítva őszintén elmondta mesterének, hogy milyen érzések kavarognak benne. „Zavarban vagyok. A következő okok miatt: életemben először csinálok magával interjút. Már szerintem fűvel, fával csináltam, mindenkivel, csak önnel nem – fordult a vendége felé a Palikék Világa by Manna világa legújabb epizódjában. – Ő volt a mesterem. Tehát innentől kezdve ezt vagy rendesen csinálom, vagy fogok kapni az arcomra. De ha zavarban vagyok, az ennek köszönhető. Ezt el kellett, hogy mondjam” – szabadkozott a nézőknek, de Vitray Tamás frappánsan kezelte a kialakult helyzetet. „Már nyertem egy fogadást magamtól, mert tudtam, hogy azt fogja mondani, hogy zavarban van” – árulta el nevetve a legendás tévés. Az egykori sportriporter igyekezett magát kimenteni a helyzetből. Elmesélte, hogy negyven éve ismeri tanárát, ő tanította meg neki a televíziózás alapjait. Szerencsére sikerült átlendülni a kezdeti nehézségeken, és egy nagyon jó beszélgetés alakult ki, többek között a Vitray család hamarosan induló YouTube-csatornájáról.

Kiemelt kép: YouTube/Palikék Világa by Manna

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!