Napi friss

Így éltek a Sisi-filmek főszereplői a siker után – Volt, aki inkább nem kért a hírnévből

Bár Romy Schneider életéről sokat tudunk, arról viszont keveset, hogy hogyan alakult filmbéli kollégái élete.

Ferenc József császár és király – Karlheinz Böhm (1928–2014)

Négy feleségétől összesen kilenc gyermeke született a színésznek, a legidősebb és a legkisebb csemete között 39 év a korkülönbség. Böhm megszámlálhatatlanul sok filmben domborított, de gyakran emlékeznek rá jótékonysági munkája miatt is, melyet Etiópia érdekében végzett. Utolsó televíziós szerepe 1996-ban volt, amikor szerepelt A hegyi doktor egy részében. Pár évvel később Alzheimer-kórt diagnosztizáltak nála.

Karlheinz Böhm és Romy Schneider (Fotó: Getty Images)

Zsófia főhercegnő – Vilma Degischer (1911–1992)

Több mint 400 szerepet játszott a színpadon, a klasszikus művektől a modern darabokig, de keveset filmezett mégis milliók ismerik, mint Zsófia főhercegnét a Sisi-filmekből. Az ő gonosz mostoha előadása ragadt meg az emberekben, pedig a karakterek, amiket eljátszott az elegancia, a nemesség és a báj jellemezte, emiatt egész életében Bécs egyik ünnepelt színésznője volt. Férje is színész volt, sőt két lányuk közül az egyik is az lett.

Ludovika hercegnő – Magda Schneider (1909–1996)

Romy Schneider édesanyja Hitler kedvenc színésznője volt, a Führer többször is elhívta magához, lánya, Romy szerint szerelmi vonzódás is volt közöttük, de anyja soha nem vallott náci nézeteket. 1945-ben vált el két gyermeke apjától, 1953-ban pedig egy kölni étteremtulajdonoshoz ment hozzá. Számos filmben szerepelt, utoljára 1969-ben forgatott, 87 évesen hunyt el.

Vilma Degischer és Magda Schneider (Fotó: Getty Images)

Max herceg – Gustav Knuth (1901–1987)

Sisi édesapját, Max herceget játszó Knuth-ot lakatosnak tanították, de nővére támogatásának hála titokban színészetet is tanult. Szerencsére, mert Németország egyik legfoglalkoztatottabb mozi és rádiós sztárja lett. A televízió előretörésével pedig az egyik legnépszerűbb német sorozatszereplő lett. Talán azért is, mert egész életében csak vidám, kedves, családcentrikus karaktereket vállalt – kivéve egyszer, amikor egy bankrabló bőrébe bújt. Két felesége is színésznő volt, de egyetlen fia és lányunokája is a színpadot választotta.

Gustav Knuth (Fotó: Getty Images)

Helén hercegnő – Uta Franz (1935–2012)

A Nenét alakító szépség nemzetközi sikerét a Sisi-filmeknek köszönheti, mégis a trilógia harmadik része volt a hetedik és karrierje utolsó szerepe. Nem kért se a színpadból, se a filmekből, egy osztrák kis településen élt férjével és fiával. Egy 2005-ös tévéműsorban tűnt fel legközelebb, akkor régi, a Sisi-filmekben szerepelt kollégáival találkozott.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!