Nem az évek, hanem a hozzáállás határozza meg, hány évesnek érzi magát az ember a bőrében. Bánsági Ildikó a testépítésben hisz. „Nekem azt mondta a személyi edzőm, hogy nem általános, ahogy én tartom magam. Bár nem tudom, hogy igaz-e a megállapítás, mert a korosztályommal nem vagyok szoros kapcsolatban, azt azonban tudom, hogy az ismerőseim jó fejnek tartanak ezért” – jegyezte meg legutóbb a színésznő az Abaházi presszóban.
Már a gimnáziumi évei alatt is sportolt. Akkor táncversenyekre járt, később a női tornában hitt, otthon egy-egy kiló cukrot emelgetve tornázott a televízió előtt. Ma hetente kétszer súlyokat emel, egyszer pedig zumbázni jár. Válása idején is a sport segített leküzdeni a depresszióját. „Amikor először ezt a fajta mozgást csináltam, az életemben akkor épp egy nagy változás állt be, elváltam. De mire eljut az ember egy ilyen döntésig, előtte azért vannak depresszív korszakai. Valami kellett akkor, így indultam el ötvenhét évesen. És komolyan mondom, hogy négy év múlva már látványosan lehetett rajtam érzékelni a pozitív hatásait annak, hogy mozgok.”
Voltak évek, amikor persze ki kellett hagynia az edzést. A kedvenc terme is rég megszűnt, de most újra egy remek helyet talált. „A németjuhász kutyám döntötte el a sorsomat. Amikor kiderült, hogy degeneratív gerincvelő problémája van, és tavaly nyáron el kellett, hogy engedjem, teljesen összeomlottam. Egy idő után felálltam a székből és beiratkoztam egy terembe. Egy személyi edzőm is van, aki felírta egy papírra, hogy miből hány kilót kell emelni. És mivel mindig szerettem táncolni, egyszer benyitottam egy zumba órára. Miután az első órát végigcsináltam, vettem egy balettcipőt és azon kívül, hogy folyik a hajamból is a víz az óra végére, rendben vagyok. Ma már mindent úgy itnézek, ha lehet, hogy oda mindig el tudjak menni. Nyáron még tudom is irányítani, de ha színházi próba van, ennek a rendszerességnek vége. Meglátjuk, mi lesz ősszel.”
Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu
