Napi friss

Vastag Csaba is megjelent felesége lánybúcsúján

Az énekes Romániából egyenesen a Balatonra ment.

Több szempontból is rendhagyóra sikerült Vastag Csaba feleségének, Evelinnek a lánybúcsúja. „Leginkább azért, mert az este egyik pontján Csaba is csatlakozott – mesélte a Storynak a szép ara. – Amióta együtt élünk, azóta nem aludtunk külön, és aznap sem szerettünk volna. Balatonakarattyán voltunk három barátnőmmel – közülük az egyik Mariann volt, az esküvőszervezőnk, akivel nagyon jóban lettünk –, és természetesen egyikük sem bánta, hogy Csaba odajött. Ez a lánybúcsú különben sem arról szólt, hogy kirúgjunk a hámból. Nem arra vágytam” – teszi hozzá mosolyogva. „Jómagam már nem egy lánybúcsún léptem fel ’kis koromban’, de csak mert fiatal voltam, és kellett a pénz – tette hozzá Csaba. – A viccet félretéve, azok kemény bulik voltak, és nem hiszem, hogy a leendő férjek túl büszkék lettek volna a menyasszonyaikra, ha látják, hogyan viselkednek. Azokhoz a lánybúcsúkhoz képest Eveliné olyan volt, mint egy babazsúr.” Bármilyen meglepő, Csabának nem volt legénybúcsúja, akárhogyan is próbálták rábeszélni a barátai. „Az egész életem egy legénybúcsú volt, így nem éreztem szükségét annak, hogy elmenjünk a haverokkal bulizni, lerészegedni. Egy nappal az esküvő előtt pláne nem. Inkább Evelinékhez csatlakoztam. Romániában volt fellépésem, és onnan indultam is a Balatonra.”

Összehozta a családot

„A jegyesoktatás alatt kaptunk feladatokat a paptól. Az egyik az volt, hogy hívjuk meg egy vasárnapi ebédre a szüleinket – meséli Evelin. – Nagy lelkesedéssel álltam neki húslevest és paprikás krumplit főzni. Mivel komolyan vettük a feladatot, mindenkit arra ösztökéltünk, hogy beszéljen, nyíljon meg. Végül az anyukáink nyolc órán át meséltek az életükről, a fiatal korukról, és mi is számos ponton tudtunk csatlakozni. Fantasztikus volt, ebből biztos rendszert csinálunk!”

Kiemelt kép: Dupla Expo Wedding Photography – Magyar Szabolcs és Dudar Szilárd

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!