Napi friss

Tábori Nóra – Három zátonyra futott házasság után bezárta szívét a férfiak előtt

A színésznő 37 évig élt egyedül, de nem volt magányos. Macskái, Tábori Ficsike és Tábori Médi hű társai lettek.

Nem panaszkodhatott a karrierére, ünnepelt színésznő volt, a magánéletében azonban nem sikerült megteremteni a harmóniát, amire szíve mélyén vágyott. Először a színész-táncos-koreográfus Mezey Károlyhoz ment feleségül igen fiatalon, akitől 1947-ben, mindössze 18 éves korában megszületett egy szem lánya, Julianna. A férj és feleség hamarosan elvált egymástól, majd a színésznő hozzáment a Zselló Béla kohómérnökhöz. A férj színházszerető embert volt, a színésznő pedig kíváncsian állt hitvese foglalkozásához. „Értette a színházat, mint ahogy én is megértettem a vaskohászatot mellette. Tudtam, mikor hogy lehet önteni, meg ilyesmi. Döbbenetes dolgokat tanul meg az ember élete során…” – mesélte egykor Tábori Nóra, akinek végül ez a kapcsolata is válással végződött. Két zátonyra futott házassággal a háta mögött a színésznő nem adta fel, hogy rátalál az igazira, így harmadjára is oltárhoz vonult. Utolsó férje a nála négy évvel fiatalabb Hajdufy Miklós televíziós filmrendező és forgatókönyvíró lett. Sajnos mellette sem talált rá az örök boldogságra, 1968-ban elváltak. A színésznő pedig negyvenéves korára, megannyi csalódás után úgy döntött: nem kér többet a férfiakból.

Hogy miért futott zátonyra mind a három házassága, talán ő maga sem tudta. Az azonban biztos, szülei aligha mutattak neki követendő példát. Édesanyja 18 évesen adott életet a színésznőnek – Tábori Nóra is ennyi idős volt, amikor megszülte a lányát –, édesapja pedig jóval idősebb volt Nóra édesanyjánál. A színésznő mindössze tízéves volt, amikor édesanyja elhagyta az apját, akivel sosem házasodtak össze, és Magyarországra, Békéscsabára költözött a lányával. Tábori Nóra megszenvedte édesapja hiányát, és bizonyára az sem könnyített a lelkén, hogy édesanyja később férjhez ment, és életet adott második gyermekének, Mátyásnak. Mindebből jól látszik, a színésznő előtt nem volt példa, hogyan kell működtetni egy családot, fenntartani egy házasságot, nem csoda, hogy végül úgy döntött, jobb neki férfi nélkül. 37 évig élt egyedül, társai a növények és két imádott cicája, Tábori Ficsike és Tábori Médi voltak 2005. november 23-án bekövetkezett haláláig.

Kiemelt kép: YouTube

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!