Tóth Gabi ismét nyíltan írt blogján az anyaként benne dúló, olykor ellentétes érzelmekről. Most épp arról, hogy amíg kislánya, Hanna Róza nem lett óvodás, a fél karját odaadta volna, hogy egy kis csend legyen körülötte, ne adj’ isten, be tudjon ülni egy kád vízbe relaxálni néha. Ám most, hogy mindez meg is adatott, hiszen Hanni napközben nincs otthon, hirtelen nem tud mit kezdeni a csenddel, az egyedülléttel és az üres házzal, amit még bőven építgetnek, szépítgetnek a férjével, Krausz Gáborral. „Ülök a szobájában, nézem a szerte-szana heverő játékait (bezzeg az oviban elpakolja maga után a játékokat), és visszasírom az állandó nyüzsgést, a folyamatosan éneklő hangocskáját, a megszámlálhatatlan anyaaa, aaaaanyaaaa, annnnnyaaaa-t, a gurgulázó kacaját, még a hisztiket is… Jesszusom, ezt én írtam le? Dehogy hiányzik a hiszti! Viszont minden, amit előtte írtam, tényleg hiányzik – kezdi Gabi. Aki amikor hazaér, és tenné, amit az elmúlt három évben rendszeresen tett, rádöbben, nincs kinek, nincs kivel. – És akkor beléd hasít, hogy a gyereked oviban van. Nem a nagymamánál, nem a tesódnál, nem az apjával a játszón, hanem az oviban. És akkor eszedbe jut, hogy ok, akkor megiszol egy kávét a teraszon (talán először, amióta beköltöztél), és hallgatod a madarak csiripelését, amit máskor nem hallasz a ’baby shark’-tól, meg esetleg végigpörgeted a telódon, hogy mi történt aznap a nagyvilágban (esetleg az elmúlt 3 évben), és így is lesz. Csak így. Ülsz és kávézol. Azt hiszed, hogy egy évszázad telt el, amióta utoljára ez megtörténhetett, és minden adott hozzá, hogy élvezd, és valamitől nem megy.”
Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu
