Napi friss

Köllő Babett – Amerikában képzeli el a jövőjét

A színésznő már be is adta a kérelmet, hogy amerikai állampolgár lehessen.

Noha gyermekkora óta a színpad az élete Köllő Babettnek, a legnagyobb ugródeszkát mégis a Feleségek luxuskivitelben című műsor jelentette a számára. Az ismertséggel egy gyermekkori álma vált valóra, azonban a bakancslistáján még bőven szerepelnek megvalósítandó célok. „Ténylegesen úgy fogadjanak el, mint egy műsorvezetőt, és nagyon sok műsorom legyen még – sorolta vágyait a színésznő a Frizbi TV legutóbbi adásában. Céljai között szerepel a külföldre költözés is. – Anyu Los Angelesben él az öcsémmel együtt, ők amerikai állampolgárok. Két-három évvel ezelőtt beadtam az igényt a zöldkártyára, családegyesítés jogcímen – magyarázta, és hozzátette, hogy a költözés a lánya döntésétől függ majd, és attól, hogy ő meddig tud még képernyőn szerepelni, de már játszadozik az új élet gondolatával. – Úgy tudom elképzelni magam, hogy Amerikában, akár Floridában egy idősek otthonában, susogós melegítőben bulizok majd, és nézegetem a legényeket” – viccelődött Babett, aki hangsúlyozta, egyelőre még az itthoni médiát szeretné meghódítani.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!