Bach Szilvia: „Én például ­tudom, hogy 1450 táján szobrász voltam, erre kifejezetten emlékszem”

Kezdjük a lányával, Danics Dórival, ő volt az X-Faktor első női győztese. Cserélne vele életkort, kezdené újra az életét?
Bach Szilvia: Semmiképp, mert azt látom, hogy a mai fiatalok gyökértelenek, hiába van mögöttük biztos családi háttér, akkor is minden bizonytalan, és ebben a bizonytalanságban rosszul érzik magukat.

Bezzeg az én időmben, most jön a mantra, de igaz is, annak idején volt az embernek biztos munkahelye, megélhetése.
B. Sz.: Én egészségügyi középiskolában végeztem, utána dolgoztam bölcsődében, gondozónő voltam, majd fogászati asszisztens lettem, de amikor megszületett a lányom, Dóri, imádtam, hogy főállású anyuka lehetek. Mire hatéves lett, több mint száz mondókát, éneket tudott, rengeteget foglalkoztam vele. Nem dolgoztam, gyesen voltam, szerettem vele lenni, mégis megvolt a biztonságérzetem, ezért nem cserélnék Dórival. Ha valakinek, mondjuk, milliárdos az apukája, az anyukája, és abból bőségesen megél a család, a gyereke, az más, akkor nincs probléma manapság sem.

A férje, Dóri apukája nem tartozott az utóbbiak közé?
B. Sz.: Nyolcéves volt Dóri, amikor elváltunk az édesapjával, utána a férjem annyira nem vett részt sem az én életemben, sem a lányáé­ban. Szerencsére ez mára megváltozott, rendeződött a kapcsolatuk, de milliomos ő sem volt, és most sem az.

Egy jobb élet reményé­ben sok fiatal hagyja el manapság Magyarországot. A lánya marad?
B. Sz.: Nagyon szeretne majd Horvátországba költözni, nem a jobb élet vonzza, hanem a tenger. Ő ugyanis egy vízi sellő. Hathetes volt, amikor elmentünk vele a Balatonra, csak a lába ujját tettük bele a 19 fokos vízbe, és ez a csöppség már akkor repkedett a boldogságtól. Ha vizet lát, ez a szerelem azonnal fellobban.

Hisz a sorsszerűségben? Mennyire kísérik végig az életét, mondjuk, ezoterikus gondolatok?
B. Sz.: Egyrészről azt gondolom, a sorsunk kovácsa mi magunk vagyunk, nincs minden belevésve abba a kőbe, másrészt vannak olyan dolgok, problémák, amiket, mondjuk, 400 éve cipelünk magunkkal, és nem tudjuk megoldani.

Arra céloz, hogy volt előző élete?
B. Sz.: Pontosan, én például ­tudom, hogy 1450 táján szobrász voltam, erre kifejezetten emlékszem. Olaszországban voltam, ültem egy olasz nyelvű misén a ­Santa ­Maria ­Maggioréban, és egyszer csak megjelent egy szobor, ami egyébként nincs ott. És én megéreztem, ezt a szobrot én csináltam. Amikor hazajöttem, elmentem egy szakemberhez, kíváncsi ­voltam, ő mit mond erre a látomásomra. Még fel sem tettem a kérdésem, magától mondta, igen, én csináltam a szobrot.

Szokott magának jósoltatni, jövendőt mondatni?
B. Sz.: Dóri lányom épp most tanul asztrofilozófiát, az egyetemen ez egy ötéves képzés, ha megkérem, akkor jósol nekem tarot kártyából, vagy elemzi a rajzaimat, és álmot is tud fejteni.

A rosszat is megmondja?
B. Sz.: Nem az a dolga, hogy riogasson, inkább az, hogy terelgessen, irányt mutasson. Például annyit szokott mondani, „anya, jó lenne, ha elmennél orvoshoz.” Ebből tudom, látott valamit.

És jogos volt a látomása?
B. Sz.: Igen, mert sajnos nagyon rossz a csípőm, csúnya kopás van rajta, ami bizony sokszor fájdalommal jár. Van egy pici nyaralóm Fehérvárcsurgón, ott van egy gyógyút, én hívom így, és van egy gyógyító, Adrienn. Amikor oda elmegyek, egy hosszabb séta után rögvest elmúlik minden fájdalmam. Egyszer úgy feltöltődtem, hogy elkezdtem futni, és nem bírtam abbahagyni, olyan jólesett.

Az elmúlt évtizedekben írt színdarabot, a Menopauza nagy sikerű darab slágereinek szövegét írta, könyvei jelentek meg, a paródiáit, Jolikát nem kell bemutatni, nagy sikerrel adja elő, de ehhez a sok mindenhez jött még a festészet is. Van hozzá tehetsége?
B. Sz.: Dórival elmentünk Mexikóba, meglátogattuk a világhírű festőművész, Frida Kahlo házát, az ottani képek, színek, emberek nagy benyomást tettek rám. Nem gondoltam, hogy van tehetségem a festéshez, de a lányomtól kaptam egy olajfestő készletet, azt mondta: „Anya, már annyi mindent csináltál, próbálj meg festeni is.” Eleinte embereket ábrázoltam, mostanság nonfiguratívak a képeim, ezek barátságról, utazásról, családról, szerelemről szólnak. És azóta nagyon sok kiállításom is volt már.

Milyen színű a szerelem a képeken?
B. Sz.: A fengsuj szerint vörös, rózsaszín, bordó, amit kevertem egy kis arannyal is. Ez a férfi energia, ezüsttel a női energiát festem meg.

A szakmai élete töretlen, legalábbis én így látom, a magánéletére ugyanez elmondható?
B. Sz.: Én nagyon régóta jól vagyok a bőrömben. Persze nem volt ez mindig így, volt egy hosszabb korszaka az életemnek, akkor már édesanya voltam, elváltam, és arra nem volt pénzem, hogy villamosjegyet vagy ennivalót vegyek magunknak. Hányszor sírtam a közértben, hogy ezt nem tudom most megvenni! Szerencsére az édesapám ilyenkor mindig kisegített. Egyébként ebben az időben írtam meg a Nem vagyok én Müller Péter című könyvemet. Amikor se munkám, se pénzem nem volt, egy hosszú káromkodáscunami után azt mondtam, nem vagyok én Müller Péter, hogy ezt megoldjam. Jó könyv lett, Péternek is tetszett. Aztán elmentem segítőkhöz is, az egyiket, a legnagyobb tudásút Zoénak hívják, ő azt mondta: még öt év, és rendbe jön az életem. Igaza lett. Vissza­térve a magánéletre, a válás után voltak párkapcsolataim, aztán rájöttem, nekem egyedül a legjobb. A Bak jegyé­ben születtem, és a Bak egymagában áll a sziklán, így én már pontosan tudom, egyedül akarom leélni az életem. Egyedül vagyok a színpadon, egyedül, amikor írok vagy festek, az életben is nagyon jól megvagyok magamban.

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu