Szinte elképzelhetetlennek tűnik, hogy egy olyan sokat foglalkoztatott színésznőnek, mint Tompos Kátyának egykor rémálmai közé tartozott a közönség előtt való szereplés. Elmondása szerint kamaszkorában annyira lámpalázas volt, hogy szíve szerint a szobájában adta volna elő a darabokat. „Nagyon sokáig nem szerettem szerepelni. Tudom, hogy nagyon hülyén hangzik, de én rettegtem a színpadtól – kezdte beszámolóját a Pura Poesia legutóbbi adásában. – Hihetetlen önbizalomhiányom volt, valahogy azt éreztem, hogy nekem fontos ez a fajta töltődé, az, hogy mondjam ezeket a szövegeket, de nem akarom magamat annyira mutogatni. Nincs bennem ez a magamutogatás, viszont ez az egész ezzel jár” – magyarázta a színésznő, aki hozzátette, hogy pályája kezdetén az is nehézséget okozott neki, hogy nem akkor játszott a színpadon, amikor kedve volt, hanem meg volt határozva, hogy mikor kell a topon lennie.
A tehetsége már az iskolában elkezdett kibontakozni, bár ennek ő nem volt tudatában. „Akikkel jóban voltam, sokszor elkezdtem utánozni bizonyos tulajdonságaikat. Néha volt, hogy valakinek az írását utánoztam, de olyan szintre jutottam, hogy a tanár nem tudta megkülönböztetni a kézírásunkat, amikor dolgozatot adtunk be. Volt, hogy valakit nagyon megfigyeltem, mondjuk, a mimikáját, akkor egy egész napot úgy töltöttem el, hogy úgy beszéltem, ahogy ő, vagy eltanultam a beszédhibáját, és akkor úgy beszéltem egész nap. Nem tudtam, hogy ez már maga a színészet valahol” – tette hozzá mosolyogva a színésznő, akit emiatt sokszor bántottak annak idején, hogy nincs önálló személyisége.
Kiemelt kép: Rozmanitz Gábor/fotocentral.hu
