Napi friss

Harsányi Levente a volt feleségéről: „Ő volt az a tükör, amire egyébként mindenki vágyik”

A műsorvezető máig jó viszonyt ápol exnejével.

Harsányi Levente hosszú idő után márciusban jelentette be, hogy újra beköszöntött a szerelem az életében. „Minden az ellen szólt, hogy az első találkozásunk megvalósuljon, de úgy tűnik a sors is egymásnak teremtett minket” – mesélte a Story magazinnak a viccesre sikerült találka történetét. A kezdeti súrlódások ellenére végül egymás mellett kötöttek ki Larával, és szerelmesebbek, mint valaha. Kapcsolatuk előtt a rádiós szigorú szempontok alapján kereste a hozzáillő párt, még egy tesztet is készített, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnie a kiszemeltjének. „Volt egy olyan feleségrendszerező öt vagy hat pontom, ami alapján azt gondoltam, hogy aki ebből a hat pontból ötöt teljesít, ő biztos, hogy nekem tökéletes feleség lesz. Kitaláltam, hogy ne dohányozzon, ne legyen tetoválása, orvosi beavatkozása, vidéki születésű legyen, meg ilyenek – magyarázta a Nemek igenje című műsorban, majd hozzátette, hogy volt felesége volt az első, aki miatt felhagyott a szigorú elvárásokkal. – Nagyon jó volt, hogy más véleménye volt, sok esetben ellent is mondott nekem. Ő volt az a tükör, amire egyébként mindenki vágyik. Nem egy ilyen bólogató Jánost szeretne az ember, még ha néha jóleső is – nyilatkozta őszintén az exfeleségéről, akivel mai napig nagyon jó a kapcsolata.

Kiemelt kép: Rozmanitz Gábor/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!