Napi friss

Richter József és a Hal a tortán női versenyzői – Csak úgy izzik körülöttük a levegő

A sármos cirkuszigazgató jól láthatóan élvezi, hogy szingli. A gasztrovetélkedő e heti adásait is végigudvarolja.

A Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója tavaly jelentette be, hogy hét év házasság után elválnak az útjaik Marryluval, a feleségével. Alig egy hónapja pedig arról mesélt a Storynak, hogy reméli, megtalálja az igazit, bár mostanában nincs sok lehetősége ismerkedni. A Super TV2 Hal a tortán e heti adásaiban azonban nehezen állt ellen a három gyönyörű nő társaságának. Sári Évi és Görgényi Fruzsina is kapott tőle bókokat, de a legtöbbet Smaltig Dalma zsebelte be tőle. Ráadásul egy kétértelmű sms-ből azt is sejteni lehet, hogy a jelenleg még egyedülálló fiatalember, amikor ideje engedi, valóban ismerkedik. „Végre valaki. Csak a telefonomba ne nézz bele” – jegyezte meg a cirkuszigazgató még Fruzsi estjén, miután megbeszélték, el tudnák egymást képzelni partnernek. De Dalma sem úszta meg. „Régen a cirkuszban voltak olyan produkciók, ahol hosszú kardok voltak, és azokat lenyelték. Neked ehhez tehetséged lenne” – szólt be a kétgyermekes édesanyának, aki egy ponton azért szóvá tette a nyílt udvarlást. Megjegyezte, az, hogy napok óta szívják egymás vérét, még oké, de a beszólás már nem. És a mai adás előzeteséből már az is kiderül, hogy Joci – ahogy a barátai és a vacsoratársak hívják – ennél is tovább megy, mert elárulta, szívesen megnézné Dalmát melltartó nélkül is.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!