Napi friss

Megszületett Kulcsár Edina és G.w.M kislánya – A nagymama máris üzent a babának

A szülők úgy vélik, Amara lesz számukra a kapocs és a gyógyír.

Miután megjelent a sajtóban, hogy világra jött G.w.M és Kulcsár Edina közös gyermeke, Amara, a rapper is közzé tett Instagram-oldalán egy fotót újszülött kislányával. „Isten hozott, drága szerelmem, Varga Amara!” – szerepel a kép alatti leírásban, ami alatt már több százan fejezték ki gratulációikat, többek között Edina édesanyja is. „Isten hozott a világra, kis picurkám. Nagyon sok boldog pillanatot kívánok nektek!” – írta a büszke nagymama. Edina egy budapesti magánkórházban adott életet a kislánynak. G.w.M is jelen volt a szülésnél, hogy mindenben támogassa a feleségét, írta korábban a Bors.

Az egykori szépségkirálynő és immár férje az év elején adtak közös interjút a Storynak, többek között közös gyermekükről is meséltek. „Nagyon örülünk, hogy a sors ilyen hamar megajándékozott minket egy közös gyermekkel. Ő lesz az, akinek sohasem kell elmennie tőlünk, ahogy a testvéreinek bizonyos időközönként igen. Ő lesz a kapocs a mozaikcsaládunkban, és egyben a gyógyír is azokra a napokra, amikor a többi gyermekünk nincs velünk” – mondta akkor Edina.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!