Napi friss

Tóth Dávidnak két év kellett ahhoz, hogy jól legyen

Az egykori Nagy Ő ennyi ideig gyászolta szerelmét.

Sok időbe telt elengednie a múltat, főleg, hogy egy korábbi párjával már az esküvőre készültek. Ez még a párkereső reality előtt történt. Már megvolt az eljegyzés is, amikor végül mégis úgy döntöttek, inkább külön utakon folytatják. „Két év kellett, hogy jól legyek. Ez alatt volt olyan időszakom, amikor a magányt választottam, de aztán elkezdtem randizgatni” – mondta korábban a Storynak a sportoló. Végül A Nagy Ő című műsorban sem sikerült megtalálnia a párját, alakuló románca rövid életűnek bizonyult.

A műsorban Laura nyerte el a kajakos szívét (Fotó: Archív)

Kiemelt kép: Profimedia

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!