Napi friss

Simon Kornél – Fontos változás mellett döntött

Rájött, az az út, amin korábban járt, nem vezet jóra.

Alan Turing, a hányattatott sorsú zseni szerepében láthatja hamarosan a közönség Simon Kornélt A kódfejtő című előadásban a 6SZÍN-ben. A kirekesztett, meg nem értett tudós megformálása hatalmas kihívás a színész számára. „Féltem, hogy mennyire fog megviselni a feladat mentálisan. Komoly kihívás. Próbálok fejben egészségesen élni, és nem beleragadni Turing életének nyomorúságába. Más produkció kapcsán elkövettem már azt a hibát, hogy a próbák között is megtartottam a sötét lelkiállapotot. Rájöttem, hogy ez nem vezet semmi jóra. Úgyhogy ezúttal igyekszem derűsen élni a mindennapokat. Olvasni, zenélni, játszani a gyerekekkel, jelen lenni a mindennapokban. Ez a hátország, a megtartó erő” – magyarázza.

A darab sok szempontból aktuális üzenettel bír. A másság (autizmus és homoszexualitás) el nem fogadásáról, a kirekesztésről, egy zseni eltiprásáról is szól. Ennek kapcsán pedig a színész is kifejtette a véleményét. „Azt a korszakot éljük mindenhol, hogy elkezdődik az alacsonyabb önérvényesítő képességgel rendelkező kisebbségek ellenséggé formálása. Az én világlátásom szerint ez pont az ellen megy, mint ami az embert emberré teszi. Mindegyik oldalon tetten érhető ez, mindenki ludas ebben egy picit. Fontos azt felmutatni, hogy ez helytelen. Hátha megpenget olyan húrokat, hogy ez mégsem annyira helyénvaló. Másrészt szemtanúi vagyunk az informatika területén zajló elképesztő változásnak, nyilvánvaló, hogy ez az egész Turing fejéből pattant ki. Érdekes abba belegondolni az asztali laptopra nézve, hogy a bitekben és byte-okban van valami, ami érzésnek nevezhető? Hová tart a világ a turingi vízióból kiindulva?”

Kiemelt kép: Szkárossy Zsuzsa/6SZÍN

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!