Napi friss

Dobó Ági a szűrővizsgálatról: „Havi hatszáz forint az egészségedért, az életedért”

Azoknak üzent, akik ódzkodnak a magánellátástól.

Dobó Ági nemrég Instagram-történetben tett ki egy felhívást az éves szűrővizsgálatok fontosságáról. Később tömkelegével érkeztek az üzenetek a követőitől, amiben felsorolják az okokat, hogy miért nem tudnak eljutni az ajánlott kivizsgálásokra. Az indokok között többek között szerepelt a magánorvosi ellátás borsos ára, illetve a hosszú várakozási idő. A szépségkirálynő úgy gondolja, ezek csak kibúvók. „Az én véleményem az, hogy mindez kifogás, még ha nyilvánvalóan van is alapjuk. Ha nem kaptok beutalót, és sokat kell várni: magánellátásban nyolcezer forinttól már komplex csomagokat kínálnak, napokon belül van időpont, és egy napon belül eredmény. Ez egy évre lebontva havi körülbelül hatszáz forint (két csomag rágó vagy például két sör ára). Az egészségedért, az életedért. Nyilván sok más szűrővizsgálat is szükséges, most a labor (vérkép) volt porondon, én pedig jó szándékkal igyekeztem felhívni rá a figyelmeteket” – szerepelt az influenszer felhívásában, ami mellé csatolt a karjáról egy vérvétel után készült friss képet.

Kiemelt kép:

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!