Napi friss

Kis Grófo elmondta a megtérő imát

Sztárok, akik a szívükbe fogadták Jézust.

Nem Kökény Attila az egyetlen, aki fékevesztett bulihuligánból istenfélő ember lett. Több hazai sztár is felhagyott korábbi gyarló életével, és a hit által talált lelki békére.

Szikora Róbert (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

Az R-GO frontembere, Szikora Róbert hite már évtizedek óta rendíthetetlen. „A hit mindig jelen volt az életemben, noha volt idő, amikor kicsit eltávolodtunk egymástól. Aztán Siófokon egy templomba betértem imádkozni 1971-ben, és ezt tartom a megtérésem pillanatának, hisz megjelent előttem a Szentlélek, és azóta is jelen van. Az Úr úgy tesz velem, mintha minden nap karácsony lenne – mondta korábban egy napilapnak a 69 éves énekes, aki szerint azonban nem elég egyszer megtérni, mindennap be kell fogadnunk Istent a szívünkbe. – Mindennap újra kezdem, hisz ami előző nap volt, arra nem lehet hivatkozni. Nem mondhatom, hogy tegnap már imádkoztam, akkor ma nem kell. Vagy hogy voltam már az évtized zenésze, akkor már nem kell gyakorolnom, fejlődnöm. A Biblia is a test és a lélek tusakodásáról ír, és itt a test a világi embert jelenti, a lélek pedig az istenit. Ez a vívódás mindenkiben jelen van, bennem is!”

Kis Grófo (Fotó: Schumy Csaba/fotocentral.hu)

„Örülök, hogy Isten gyermeke lehetek”

A népszerű mulatós sztár, Kis Grófo élete komoly fordulóponthoz érkezett tavaly szeptemberben. „Mindig is hittem, hiszek Jézus Krisztusban, de most eljött az idő, hogy teljesen befogadjam a szívembe. Tegnap elmondtam a megtérő imát, és amikor Németh Sándor lelkész úr a fejemhez tette a kezét, azt szavakban nem igazán lehet elmondani, hogy mit éreztem! Örülök, hogy Isten gyermeke lehetek, és hiszem Jézus Krisztust megváltónkat. Isten áldjon mindenkit” – írta akkoriban a közösségi oldalán.

Oláh Gergő (Fotó: Birton Szabolcs/fotocentral.hu)

„A Szentírás a legfőbb útmutató!”

A hit sok roma család életének az alapköve, ezalól Oláh Gergőék sem kivételek. „Sok érték van a cigányságban, például hogy rendíthetetlen a hitünk. Nyolcéves voltam, amikor édesapám vallásos emberből hívővé vált. Nem dogmákban hiszünk, bálványokhoz imádkozunk, hanem az élő Istenhez. Hívőként tudtuk, hogy nem a cselekedeteinkkel, hanem a hitünk által igazulunk meg. A Biblia szerint próbáljuk élni a mindennapjainkat, eszerint neveljük a gyerekeinket is. A Szentírás a legfőbb útmutató! – mondta nemrégiben a Story magazinnak a családapa, aki nem tagadja, volt, hogy megrendült a hite. – Az élet folyamatosan próbára teszi az embert, ilyenkor volt, hogy nekem is megnehezedett a szívem, és megingott a hitem, de végül visszataláltam igéhez, hisz amikor már ember nem tud segíteni, csak az Isten tud!”

Kiemelt kép: Schumy Csaba/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!