Napi friss

A botrány újabb fejezete: Horányi Juli felhívta Rúzsa Magdit

Az X-Faktor egykori versenyzője szeretné tisztázni, hogy nem a kolléganőjére, hanem a gyártó cégre haragszik.

A hét elején robbant a botrány: Horányi Juli, az X-Faktor egykori énekesnője egy videóban szóvá tette, hogy Rúzsa Magdi legújabb klipje kísértetiesen hasonlít egy az ő dalához pár hónappal korábban készített kisfilmre. Magdi reagált a vádakra, és már több hazai híresség is kifejtette a véleményét az ügyben. Juli ma az RTL Reggeli vendégeként elmesélte, hol tart jelenleg az ügy. „Nagyon szomorú vagyok, és nagyon bánt az egész történet, most már legfőbbképpen azért, mert az lett a narratíva, hogy én Magdit támadtam meg, holott nem ezt történt. Tudomásom szerint ugyanaz volt a gyártó cég, és én kezdettől fogva őket teszem felelőssé. Egyszerűen nagyon szomorú, hogy ez megtörténhetett. Én azt gondolom, hogy Magdi ugyanúgy elszenvedője ennek, mint én és a csapatom. Nekem az a legfontosabb motivációm, hogy azok a kreatív emberek, akik a klipemet készítették, és a támogatóim, akik szintén meg lettek alázva és megsemmisítve a helyzet által,  igazságot kapjanak ebben az ügyben, mert ez nem hagyhatom szó nélkül – mondta az énekesnő, aki elárulta, hogy jelenleg a jogi szakemberekkel egyezteti a további lépéseket, és miután ügyvéddel tisztázta a helyzetet,  megpróbál elégtételt szerezni. – Bízom benne, hogy Magdival is sikerül elsimítani ezt a félreértést, én egyébként kétszer is kerestem telefonon, nem tudtam vele beszélni, de a menedzserével beszéltem, és el tudtam neki mondani az álláspontomat.”

Kiemelt képek: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!