Napi friss

Kovácsovics Fruzsina: „Egyértelműen hibát hibára halmoztam”

Az énekesnő a Csillag születik utáni időszakról vallott.

Kovácsovics Fruzsinát 2007-ben ismerhette meg a nagyközönség, amikor tiniként szerepelt a Csillag születik első szériájában. A tehetségkutatóval jött népszerűséget azonban nem viselte túl jól. „Volt olyan, hogy zokogtam, hogy nekem színpadra kell állnom – vallotta be meglepő őszinteséggel az énekesnő a Három Igazság legutóbbi adásában. Elmesélte, előfordult olyan eset, amikor Máté Péter válogatott dalait kellett volna előadnia, azonban a színpadra lépés előtt pánikba esett. – Imádom Máté Pétert, és tök jó dalokat énekeltem, de ott zokogtam, hogy én nem akarok többet színpadra állni, gyűlölöm ezt, és nem akarom, hogy a közönség engem nézzen.” Ma már úgy gondolja, hogy túl korán csöppent bele a média világába, nehéz volt a fiatal korát úgy élni, hogy közben mindenki követte a lépéseit. „Ahhoz nincs kedvem, hogy szanaszét szedjenek. Én ebbe is belefáradtam nagyon, hogy huszonévesként ott álltam, éppen a felnőtté válásom közepén, egyértelműen hibát hibára halmoztam. Csakhogy én ezt egy ország előtt tettem, úgy, hogy egy ország minősítette a cselekedeteimet.”

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!