Napi friss

Okosan válik Dr. Szöszi – Még a válás előtt elrendezett egy fontos dolgot

Nemrég robbant a hír, hogy Reese Witherspoon elválik a férjétől, pedig már másfél évvel ezelőtt egyértelművé vált: valami elromlott közöttük.

Vége az álomfrigynek, pedig úgy tűnt, hogy Reese Witherspoon magyar származású sztárügynök férje mellett révbe ért. De most maga jelentette be, hogy elválnak az útjaik. A világot meglepte a hír, pedig a pár ismerősei szerint jó ideje nyilvánvaló volt, hogy a válásukra sor fog kerülni. Valójában tényleg akadtak árulkodó jelek. Például, hogy az utóbbi években filmproducerként is rendkívül aktív Reese másfél éve eladta részét a férjével együtt működtetett filmes cégükben, majd több közös tulajdont is pénzzé tettek. „Még nem kötötték senkinek az orrára, de ők már tudták, hogy a házasságuknak vége, ezért a válás előtt elrendezték az anyagiakat” – árulta el egy bennfentes. Mindez azt is jelenti, hogy nem hirtelen jött dráma vagy botrány, nem hűtlenség vagy hasonló ok vezetett a szakításhoz. Több mint egy évtized után egyszerűen elmúlt a szerelem, a 47 éves színésznő és párja élete pedig szép lassan két különböző irányba kezdett fejlődni. „Az utolsó időben teljesen eltűnt a romantika a házasságukból, a végén gyakorlatilag csak lakótársak voltak, akik együtt nevelték a fiukat – mesélik a barátok. – Reese egyre többet dolgozott, szervezte a filmezéseket, forgatott, vagy az életmódcégével volt elfoglalva, és a férjéről nem sok szó esett közben. Csodálkoztunk is, hogy gyakran szinte napokig nem találkoztak Jimmel, és közben alig kommunikáltak.” Tény, hogy a házaspár nyilvánosan utoljára nyolc hónapja mutatkozott együtt, és férje csak ünnepi alkalmakkor tűnt fel Reese amúgy kifejezetten aktív Instagram-oldalán.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!