Napi friss

Pap Veráról mesélt férje: „Az orvosai azt mondták, isteni csoda, hogy volt még három éve”

A Vígszínház színművésze nyolc éve hunyt el.

Negyvenkét éves volt a színésznő, amikor férjével, dr. Simon Sándorral megismerkedett, ötvenkilenc, amikor a halála véget vetett a házasságuknak. „Minden színházi szezon végén elment orvoshoz, hogy tudjuk, biztosra vegyük, minden rendben van. Tüdőszűrésre is rendszeresen járt, hiszen az része volt a kivizsgálásnak. Dohányzott. Nem keveset. Nagyon köhögött. Többször hallottam tőle, hogy a színházban nagy a por. 2011-ben kihagyta a kontrollt. A rá következő évben megint erősen köhögött. Röntgennel nem nagyon tudták megállapítani a bajt. Három napon belül a körzeti orvos elintézte a CT-t. Győrbe került egy neves tüdőgyógyászhoz. Két nap múlva már a szombathelyi kórházban kezelték. Ott már köntörfalazás nélkül megmondták, hogy nagy a baj. Elküldték Bécsbe egy drága, de még hatékonyabb kezelésre. Egy hét után Vera annyira rosszul lett, hogy már oxigénpalackra is szükség volt. Élete utolsó három hetét egy fővárosi kórházban töltötte. Az orvosai azt mondták, isteni csoda, hogy volt még három éve. Februárban még játszott, áprilisban hunyt el” – mesélte a Bestnek Pap Vera férje.

Kiemelt kép: Szabolcs László/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story őszi különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!