Napi friss

Aggódnak a rajongói Oláh Ibolyáért – Az énekesnő nyilvánosan üzent nekik

Sokan féltik Ibolyát a Sztárban Sztárral járó felhajtás miatt.

A TV2 show-műsora rengeteg elfoglaltsággal jár: szövegtanulás, próbák, interjúk, élő adás vasárnap esténként. Mindez sok energiát igényel a versenyzőktől, Oláh Ibolya ráadásul vidéken él, így neki még az ingázással is meg kell küzdenie. Nem csoda, hogy fárad, ennek pedig látható jelei vannak a műsorban. Rajongói aggódva figyelik az énekesnőt, vajon jól van-e, sokan féltik is, hogy a műsorral járó felhajtás jót tesz-e neki. Sokan írnak neki, és a hozzá közel álló Anyácskának is, hogy megtudják, minden rendben van-e. Az énekesnő Facebook-oldalán igyekezett megnyugtatni rajongóit. „Kedveseim! Nagyon sokan írtatok rám, hogy aggódtok értem. Való igaz, nagyon kemény hetek vannak mögöttem. A Sztárban Sztár szuper izgalmas próbái, a rengeteg tanulás mellett a napi ingázás vidékről a próbákra és előadásra kicsit kivette belőlem az energiát. Éjszakánként az autópálya mellett a benzinkutas csodálkozva néz rám, nem érti, mit keresek ott mindennap. Tudjátok, erős vagyok, hétfőn pihenni is tudtam, és már ezerrel készülök a hétvégére. Élvezem a sok átváltozást, volt jó néhány dal, amit nagyon szerettem. A csapat, aki a felkészülésünket segíti, nagyszerű munkát végez, csodálom őket! Nagy köszönet nekik és mindenkinek, aki értünk és velünk dolgozik! Szorítsatok nekem, sokat számít nekem a szeretetetek, erőt ad!” – áll Ibolya bejegyzésében, aki már előző posztjaiban is jelezte, az utóbbi hetekben igencsak fárad. Ez nem is csoda, mert mint kiderült, a Sztárban Sztárral párhuzamosan elkészült az új lemeze is, a lemezen szereplő első szerzeményt pedig A Dal idei döntőjében hallhatják először a rajongók. Ibolya ezután sem fog lassítani, ugyanis turnéra indul a zenekarával.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story tavaszi különszáma!

Kapható a Story Sztárséf különszáma!

Kövess minket az Instagramon is!