Napi friss

Vajon elbírja a nyomást Oláh Ibolya?

A 45 éves énekesnő a hétvégén induló Sztárban Sztár szériában méretteti meg magát. Korábban nehezen kezelte az élő műsorral járó feszültséget.

Bizonyára sokan emlékeznek Oláh Ibolya dühkitörésére, amikor egy elrontott produkció után egy vasajtóra mért ökölcsapással próbálta levezetni a felgyülemlett feszültséget a Megasztár első szériájának egyik döntőjében. A történtek akkoriban hetekig szolgáltatott beszédtémát a sajtó számára. Később mindezt azzal magyarázta, hogy nem tudta jól kezelni az élő adások okozta feszültséget. Ennek fényében a közelgő műsor kifejezetten nagy kihívás lehet számára, hiszen az adássorozat folyamatos terhelést jelent, és aktív felkészülést igényel a versenyzők részéről. A tiszadobi énekesnő állítása szerint rendkívül izgatott a rá váró feladatok miatt, és reméli, több arcát is sikerül megmutatnia. A következő hetekben kiderül majd, hogyan kezeli a stresszt és a folyamatos versenyhelyzetet, de bízunk benne, hogy a zenei életben eltöltött megannyi év után a korábbihoz hasonló esetre már nem kerül sor.

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!