Napi friss

Jakupcsek Gabriella: „Sok szerkesztőt sírba kergetek”

Nehéz esetnek tartja magát, ha munkáról van szó.

Jakupcsek Gabriella munkabírása hatalmas, de elmondása szerint egyedül nem tudna ebben a szakmában létezni. Nagyra becsüli a munkatársait, azonban saját bevallása szerint sokszor körülményes, ha a műsorkészítésről van szó. „Én nagyon szeretek csapatban dolgozni, szinte nem is tudnék nem csapatban dolgozni. Nekem nagyon fontosak a szerkesztőim, és nagyon nagy hálával tartozom nekik. Minden műsorban el is mondom, hogy nem tudtam volna egyik műsort sem megcsinálni, ha nem olyan emberekkel és olyan csapattal dolgozom, akikre minden egyes alkalommal szívesen gondolok vissza – mondta el a Korhatártalanul című műsorban a népszerű tévés. Mint mesélte, szinte minden forgatás kezdetekor nagy stábbal indulnak, majd idővel eltűnnek azok az emberek, akik nem bírják ezt a tempót. – Igenis sokan lemorzsolódnak, sokan nem bírják esetleg az én pipifaxosságomat, hogy este tízkor bekérek még három anyagot, nem elégszem meg azzal, ami ott van.” A legfontosabb dolognak egy interjúnál a felkészültséget tartja, hiszen többnyire kevés idő áll rendelkezésre, hogy bemutasson egy-egy érdekes embert. „Én nem kezdhetem úgy, hogy hogy vagy. Érted? Már a közepén kell elkezdeni, még akkor is, ha eljátszom, hogy nem tudom, de már én tudom. Nekem ki kell provokálnom abban a hat percben, fel kell rá készülni. Ezért én sok szerkesztőt sírba kergetek.”

Kiemelt kép: TV2

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!