Napi friss

L.L. Junior szerelme is a rapper exeinek sorsára jut?

Jönnek a figyelmeztető üzenetek, Dárdai Blanka azonban, úgy tűnik, nagyon boldog.

Habár néhány héttel ezelőtt L.L. Junior és Dárdai Blanka kikövették egymást az Instagramon – ráadásul nem először –, most újra lángol közöttük a szerelem, amiről közös képeket is megosztottak a követőikkel. A pár napok óta együtt élvezi a dominikai napsütést, viszont a rajongók megkongatták a vészharangot. „Ez a mostani szerelem meddig fog tartani?” – tették fel a kérdést közösségi oldalán a rappernek.

Egy biztos: Junior a női nem nagy tisztelőjeként és rajongójaként minden szerelméhez rendkívüli módon ragaszkodik a mai napig. Ám van, ami kísértetiesen hasonlít: korábbi kapcsolataiban is nagy szerepet játszottak az egzotikus utazások, akárcsak a gyakori viták, amelyek végül szakításhoz vezettek. Pedig előbb Hopp Csillával, majd Körtvélyessy Kingával is nagy szerelmet élt meg. Csillát annyira óvta a nyilvánosságtól, hogy négy évig nem is nyilatkozott róla, ám miután állandó szereplőjévé váltak a médiának, nyilvánvalóvá vált az is, hogy féltékenység, viták, szétköltözés és kibékülés jellemezte a kapcsolatukat. Aztán jött Kinga, az egyetlen nő, akit feleségül is vett, előtte pedig számos egzotikus utazással lepte meg. Egyik útjuk során tartották az esküvőjüket is. Most pedig küszöbön a válóperük.

Blankáról Junior egyelőre nem nyilatkozik, így nem tudni, mennyire erősek az érzelmei iránta. Ezúttal is csak annyi nyilvánvaló, hogy bár Junior egyedül utazott Dominikára, a fiatal énekesnő mindenre kész szerelmének köszönhetően mégsem maradt hosszú ideig magányos, és ezt Junior láthatóan egyáltalán nem bánja. „Nagyon sok minden összezavart”, „Jót fog tenni a magány”, „Sajnos túl sok port kavartam”, „Mindenki nagyon fog hiányozni, minden exem, szeretem őket”, „Most előtérbe rakom magam, és picit pihizek” – ezeket mondta a Fókusznak adott interjújában február 2-án, nem sokkal azelőtt, hogy elrepült Dominikára. Most azonban, úgy tűnik, három hét után megkapta kérdéseire a válaszokat.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel, Birton Szabolcs/fotocentral.hu

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!