Napi friss

Már kilenc világsztár mondott nemet Károly királynak

A májusi koronázási koncert szervezői csalódottak.

A Buckingham-palota többnapos ünnepségsorozattal készül III. Károly megkoronázására, többek között világsztárokat ígérnek az alattvalóknak a május 7-i koncertre, amit Windsorban tartanak majd. A királyi udvar konkrét névsort állított össze azokból a brit előadókból, akiket mindenképp szeretnének a fellépők között tudni, a lista összeállításában maga az uralkodó is részt vett. Ezért is kellemetlen, hogy eddig szinte mindenki visszautasította a megkeresést. Először Adele-ről és Ed Sheeranről derült ki, hogy nemet mondtak a meghívásra. Az énekesnő különösebb indoklás nélkül utasította vissza a felkérést, ami azért érdekes, mert egy hivatalos koncertje sincs március 25. után. Sheeran elfoglaltságára hivatkozott, ugyanis előző nap, május 6-án a tengerentúlon, Texasban ad koncertet, így a másnapi fellépést biztos nem tudja vállalni. Hasonló okokból mondott nemet Elton John és Harry Styles is, akik májusban turnézni fognak, a windsori megálló pedig egyikük tervébe sem illeszthető be. Az öt fűszeres lányból álló banda, a Spice Girls sem fog újra összeállni Károly kedvéért, holott korábban azt pletykálták, ismét közösen lépnek majd színpadra, ahogy tették ezt a legutóbbi londoni olimpia megnyitóján. A szervezők érthetően nagyon csalódottak, hogy eddig egy áhított világsztárt sem sikerült leszervezniük, amit főleg amiatt élnek meg szégyenként, hogy pont a legnépszerűbb brit előadókról van szó.

Érdekes választás

A hírek szerint Elton John neve Károly kérésére került a lista élére. Sokan azonban ezt furcsának találják, hiszen az énekes korábban Diana hercegné temetésén is énekelt, így érdekes választás a király részéről, hogy pont egy olyan előadóművésszel ünnepeltetné magát, aki a volt felesége búcsúztatóján lépett fel.

Kiemelt kép: Getty Images

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story Sztárdiéta különszáma!

A Story tavaszi különszámát keresse az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!