Napi friss

Valkusz Milán és ritkán látott öccse, Máté – Ugyanaz a lány tetszett nekik

A fivérek egymás rajongói, míg Milán a teniszmeccseken, Máté a ValMar koncertjein csápol testvérének.

A ValMar duó Úristen című dalának sikerei után a legtöbben Milán nevét ismerik a Valkusz családból, ám korántsem ő az egyetlen tehetség a famíliában. Édesapja, Tamás válogatott atléta volt, öccse, Máté pedig profi teniszező. A zenélés előtt egyébként Milán is teniszezett, és Mátéval folyton azon versengtek, ki az ügyesebb sportoló. Bár mára más területen bizonyítanak, most is imádják heccelni egymást, vajon melyiküknek van nagyobb közönsége. „Rengetegszer vagyok ott a koncerteken” – kezdte a Tények Plusznak Máté egy tatabányai meccse után, ahová Milán is elkísérte. „Legnagyobb rajongó!” – vette át a szót az énekes, majd öccse azonnal rákontráz: „Az túlzás, a Spotify-omon nem sok száma van rajta, de nyilván azért szeretem a zenéit.” Mint kiderült, a jóképű fivéreknél – noha mára mindketten komoly párkapcsolatban élnek – korábban megesett, hogy ugyanaz a lány tetszett meg nekik. „Mindig az enyém lett” – vágta rá nevetve Máté, mire Milán viccesen megjegyezte, ezt azonnal vágják is ki az interjúból, mert nem igaz.

Kiemelt kép: tv2play.hu/Tények

A STORY LEGFRISSEBB SZÁMÁT KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Megjelent a Story téli különszáma!

A Story Horoszkóp különszáma kapható az újságárusoknál!

Kövess minket az Instagramon is!